Megjósolta Vitéz János a jövőt?

Először is magyarázatra szorul, hogy miért mondjuk, hogy pilisi és mit jelent az a szó, hogy szakrális királyság. Esztergom a Pilis lábánál, a nyugati kapujánál fekszik. Mátyás király ideje alatt az esztergomi érsek posztját az európai műveltségű Vitéz János töltötte be. Tudni kell, hogy Magyarországon az ország kormányzásában az érseknek hatalmas feladata volt, az uralkodó mellett ő végezte az ország szakrális irányítását. Az érseki tisztet mindig olyan ember töltötte be, aki tisztánlátása folytán alkalmas volt a szolgálatra, tehát méltó volt az érsekségre, s nem holmi anyagi javak vezérelték. Erre az érseki tisztánlátásra jellemző, hogy nem csak a múltbeli, hanem a jövőre vonatkozó előre látással is rendelkeztek. Heltai Gáspár figyelmeztet erre a Magyar Krónikában, ahol rámutat, hogy Vitéz János nyomon követhetően megörökítette a halála után trónra lépő magyar királyokat ugyanúgy, mint a mi mai XXI. századi létünket. De vajon hol vannak ennek a jövendölésnek a nyomai? Vitéz János az esztergomi várhegyen építkezésbe kezdett, melynek tárgya a maga korában építészeti csúcsot képviselte. Csodás palotát épített, benne néhány igen nagy jelentőségű teremmel, ami a törökök kiűzéséig volt látható. Ilyen volt a híres királyok terme, valamint ugyancsak az építményen belül a szibillák terme. A szibillák pogány jósnők voltak, akik megjövendölték Jézus eljövetelét is. Most pedig képzeletben tekintsünk be ebbe a ma már nem létező terembe és nézzük, milyen jóslatokat örökített meg Vitéz János, aki Mátyás uralkodása alatt hunyt el, tehát elvileg fogalma sem lehetett a soron következő királyokról. Vagy mégis? A Magyar Krónika szerint a terem első bolthajtásában egy trónján békésen ülő uralkodó volt látható. Nagyon nyugodtnak nézett ki, akárha csak aludna. Mintha egy olyan király eljövetelét látnánk, aki nem foglalkozik túlságosan az országgal, nem viseli szívén Magyarország sorsát. Ez az uralkodó valóban elkövetkezett, ő volt Ulászló királyunk. A következő boltív alatt egy nagyon fiatal királyt örökített meg Vitéz János, az uralkodó körül turbános emberek, előtte és mögötte tűztenger, a tűznél pedig embereket sütögetnek nyárson. Hangsúlyozni kell, hogy az érsek ekkor már nem élt, de jóslata bekövetkezett, hiszen Ulászlót fia, az ifjú II. Lajos követte a trónon. De menjünk tovább, a következő fülkében két, önmagából kivetkőzött uralkodót látunk, akik a koronán civakodnak. Felszínes történelmi ismeretekkel rendelkezők is beazonosíthatják, hogy ez a két ember nem más, mint Ferdinánd és Szapolyai. Történelmünk tehát az előre jósoltak alapján zajlott. A következő bolthajtásban már nem találunk személyeket, Ferdinánd után az ország darabokra hullott, széttörött címerének rajzát örökítették meg, mellette két oroszlán látható. Felmerül a kérdés: az oroszlánok halottak vagy csak alszanak? Az ezt követő fülkéből megtudhatjuk, hogy az oroszlánok, vagyis népünk nem halt meg, sőt, mi több, az oroszlánok ébredeznek. Ezt a fülkét azonban hatalmas titok övezi, senki nem beszél róla, még az sem, aki felkereste. Vajon mit üzen nekünk ez a rajz, s mit ábrázolhat az utolsó boltív festménye, amiben Vitéz János ennek a hatalmas történelmi menetnek a betetőzését tudatja velünk?

Újabb kérdéseket vet fel, hogy milyen ismeretek, tények alapján tételezzük fel, hogy Magyarországon a pilisi háromszögben volt a királyi központ, s hogy a koronázási szertartásokat is itt, a Pilisben végezték, s nem Székesfehérváron. A kérdés megválaszolásában segít, ha logikusan megvizsgáljuk a koronázás feltételeit. Az első feltétel szerint magyar király csak az lehet, akit a szent koronával koronáznak meg. További feltétel, hogy a szertartást csak az esztergomi érsek végezheti, illetve bármiféle akadályoztatása esetén a kalocsai érsek, de ez ebből a szempontból nem lényeges. A királyság harmadik feltétele, hogy a koronázást csak a fehérvári Nagyboldogasszony templomban lehet végezni. Ezek ismeretében elég nehéz elképzelni, hogy a Visegrádon székelő koronázandó király elindul úttalan utakon, nyakába veszi a fél országot Székesfehérvárra utazva. Ugyanakkor az esztergomi érsek szintén elindul vele párhuzamosan a távoli városba bő egy napig utazva, hogy a koronázási ténykedéseit elvégezze. Ez még önmagában nem dönti meg azt a nézetet, hogy a szertartást nem Fehérváron, hanem a Pilisben végezték, de vizsgáljuk meg most a Szent koronát. A korona jellemzője, hogy igen finom anyagokból, aprólékos megmunkálással készült. Papírvékonyságú arany fejpántjai, sérülékeny azsúrzománc díszítései a feltételezett többszöri hoszszas utaztatás során nem maradtak volna meg mai épségében az akkori terepviszonyok, útminőségek ismeretében. Az sem valószínű, hogy a törökök legnagyobb örömére elkezdték volna hurcolászni a fél országon át, hiszen az összes akkori biztonsági feltételek ellenére sem tudták volna megvédeni. E helyett legnagyobb valószínűséggel a koronázást itt a Pilisben végezték, mégpedig úgy, hogy a király elindult Visegrádról, ugyanakkor az érsek elindult Esztergomból a koronával, s a lehető legrövidebb úton valahol a két város között találkoztak. Mindezek mellé újabb adalékként szolgál, ha számba vesszük, milyen neve volt a városnak, ahol a koronázást végezték. Korabeli írásokban a helyszínt Alba Regiális-ként említik, ami tulajdonképpen királyi fehéret jelent. Székesfehérvár és Alba Regia névazonossága tehát nem jelent egyértelműen szakrális azonosságot. Továbbá a királyi központnak az akkor igen fontos hadászati szempontból is a Pilisben kellett lennie, mert ez az ország egyetlen területe, amely a hegyektől körbevéve tökéletesen védhető. Gazdaságilag a Pilis teljesen önellátó, hiába zárják le a Dunát, a hegyekben található rengeteg forrásból nem csak az ivóvízellátás, de a hőforrásokkal a fűtés is megoldható. A térképre nézve végérvényesen megállapítható, hogy amit a Kárpát-medence tud nagyban, azt a Pilis hiánytalan mértékben tudja kicsiben. Az elgondolkodtató, még sok egyéb érdekes felvetést tartalmazó előadás egészét az Esztergomi Körzeti TV műsorában tekinthetik meg a jövő héten.