Az Új Szó 2004. 1. 19-i számában már közöltük az új államigazgatási hivatalok általunk javasolt nevét. A cikkben egyúttal arra is utaltam, hogy a közeljövőben a belső szervezeti egységek megnevezésével is foglalkozom.
Keresés
Sokszínű Komlósi tóra
Rendhagyó módon nem kiállítás-megnyitóra, hanem könyvbemutatóra invitálta a közönséget csütörtökön a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma. Benedek István Gábor Komósi tóra című könyvének bemutatóját, melynek társszervezője a Zsidó Kultúra Múzeuma és a békéscsabai Szlovák Kultúra Háza volt, a múzeum székházában, a pozsonyi Brämer-kúria galériájában tartották.
Romano Prodi az Olajfa élén
Róma. Nem jelölteti magát az európai parlamenti választásokon Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke, de a volt olasz kormányfő a balközép koalíció, az Olajfa kampányának első embere lesz.
Meg akarják ölni Rushdie-t
Teherán. Százezer dollár jutalmat helyezett kilátásba egy szélsőséges iráni szervezet annak, aki A sátáni versek szerzőjét, a brit Salman Rushdie-t megöli. A Muzulmán világ mártírjainak magasztalására alakult bizottság az interneten várja az önkéntes jelentkezőket.
Nagy lépés a béke felé
Nicosia/Athén/Ankara. A ciprusi, a görög és a török sajtó nagy része szombaton üdvözölte a ciprusi görög és török közösség képviselőinek New Yorkban született megállapodását, amely szerint február 19-én Nicosiában felújítják a tárgyalásokat a sziget május elsejéig történő újraegyesítéséről.
Az EMNT az autonómiáról
Kolozsvár. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) nem vesz részt az idei romániai választásokon, de támogatja mindazokat a politikai erőket, amelyek felvállalják a közösség autonómiaigényének képviseletét.
Iránban a terrorvezérkar
Barcelona. Az al-Kaida terrorhálózat újjászerveződött, és rendelkezik egy igazgató tanáccsal, amely a jelzések szerint Iránban működik – jelentette ki tegnap megjelent interjújában Baltasar Garzón, a terroristaügyekre szakosodott spanyol vizsgálóbíró.
Putyint vádolják a csecsen szakadárok
Moszkva. A csecsen szakadárok szombaton az orosz különleges szolgálatokat vádolták volt elnökük, Zelimhan Jandarbijev katari meggyilkolásával, nem zárva ki, hogy az amerikaiak együttműködtek velük.
Egyre véresebbek a gerillaakciók
Fallúdzsa/Genf. Tegnap is folytatódtak a szövetségesek elleni támadások Irakban, ahol rendkívül feszültté vált a helyzet az előző napi fallúdzsai mészárlás miatt.
Fallúdzsában szombaton 23 személy meghalt, miután fegyveresek reggel támadást intéztek egy rendőrőrs és a polgári védelmi hadtest főhadiszállása ellen.
Az egyik lógott, a másik pedig nőzött
Washington. Hivatalosan még el sem kezdődött, máris durva és személyeskedő az amerikai elnökválasztási kampány. George Busht azzal vádolják, hogy ellógta a vietnami háborút, a legesélyesebb demokrata jelöltre, John Kerryre nőügyek miatt akarják ráhúzni a vizes lepedőt.