Három símaszkos fiatalembert látott az Alcalá de Henaresben talált kisteherautó körül tevékenykedni egy szemtanú röviddel a 199 halálos áldozatot követelő csütörtöki madridi merényletek előtt.
Keresés
TALLÓZÓ
LIDOVÉ NOVINY
Hetvenhét Németországban és Ausztriában élő, az egykori Csehszlovákiából kitelepített szudétanémet beadvánnyal kíván fordulni a strasbourgi emberi jogi bírósághoz, amelyben elkobzott vagyona visszaadását, vagy anyagi kártérítést követel – írta a cseh lap.
Fél Európa fél
Értelmetlen tragédiákat nagyságrendileg összehasonlítgatni; a spanyolok most úgy érzik, hogy március 11. az ő szeptember 11-éjük – és joggal. Mint minden esetben, a csütörtöki iszonyatos madridi vérengzés után is alapvető kérdés, hogy ki követte el.
Petőfi autonómiája
Lehet, hogy csak a korral járó szkepticizmus mondatja ezt velem, de nem nagyon hiszem, hogy a világnak ezen a részén az elmúlt évtizedek során egyetlen író, művész vagy akármilyen állampolgár elmondhatta: megvalósította összes lehetőségét, megteremtette autonómiáját.
Elérkezett a korlátlan lehetőségek alkonya
Képzeljünk csak magunk elé egy elegánsan öltözött, de csuromvizes politikust. A parlamenti képviselők a lehető legrosszabb pillanatot választották a politikusi fizetések megemelésére.
Törd a fejed, érdemes!
Két találós kérdést készítettem mára a kedves olvasónak. Az első esetben azt kell eltalálniuk, kinek írták a nyílt levelet, a második esetben, hogy ki mondta az idézett mondatokat. Kellemes rejtvényfejtést!
Szivárványos március idusa
Minél inkább jelképpé válik egy ünnep, annál jobban elrejtőzik a mítosz mögötti valóság és elvesznek a legendák mögötti hús-vér emberek. Március 15-ével is így vagyunk.
MA HÁZASODNAK
Madar:
Táncos Klaudia és Szűcs András
Pered:
Urbán Petra és Tyukos László
Szombatonként azoknak a nevét közöljük, akik ma kötnek házasságot. Új szolgáltató rovatunk sikere Önöktől függ, tisztelt ifjú párok.
Európa kiszolgáltatottnak érezheti magát
A csütörtöki madridi robbantások megrázták a kontinenst. A merénylet egyben ismét felhívta a figyelmet a XXI. századi terrorizmus különös agresszivitására.
SPORTHRADÓ
Előkészületi futballmérkőzés, Aranyosmarót: DAC–FC Rimavská Sobota 0:1 (0:1), góllövő: Maruniak.
NBA-eredmények: Houston– New Orleans 97:86, Sacramento– Dallas 120:102.
Női tenisztorna, Indian Wells, 1. forduló: Suchá–Bartoli 6:0, 7:5; Pennetta–Cervanová 6:4, 6:3.