Vágsellye. A tavaszi szünet óta nem nyelnek krétaport a Pázmány Péter Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola diákjai és pedagógusai. A szünet alatt ugyanis minden osztályban felszerelték az új kerámiatáblákat, amelyekre nem krétával, hanem filctollal írnak.
Keresés
Schuster magyar voksokra is számít
Szenc/Somorja/Dunaszerda-hely. „Örülök, hogy elnökjelöltként egyetlen párt sem támogat, mert ez a függetlenségemről tanúskodik, és arról, hogy a polgárokat akarom szolgálni, nem a pártokat” – jelentette ki a Pozsony környéki magyarlakta városokban tett tegnapi látogatása során Rudolf Schuster államfő.
Megtalálták Czakó autóját
Nádszeg/Galánta. Megtalálták a januárban eltűnt Czakó Imre gépkocsiját – tudtuk meg tegnap Juhos Ferenctől, Nádszeg polgármesterétől.
AJÁNLÓ
Könyvbemutató három szerzővel
Szepsi. A helyi városi könyvtár író-olvasó találkozót szervez március 18-án 17.30 órai kezdettel.
RENDŐRSÉGI NAPLÓ
Gránát a vasgyűjtésben
Veszverés. Március 14-én a helyi hulladékvas-értékesítő telep tulajdonosa egy gránátot talált a hulladék osztályozása közben. A rendőrség megállapította, hogy a gránátot a többi vassal együtt egy zsákban vitte be valaki. A robbanószer hatástalanítására Kassáról hívtak tűzszerészt.
Verbunk amerikai módra
Kassa. Szendvicsek, ajándéktárgyak és mosolygós menedzserek várták a fiatalokat azon a munkabörzén, melyet az Amerikai Üzleti Kamara (AmCham) szervezett tagjai számára a Műszaki Egyetemen, hazánk második legnagyobb felsőoktatási intézményében. A kamara jóvoltából 13 cég mutatkozott be a diákok előtt.
Még keresik a tettest
Fülek. Azonnal kifizeti azoknak a füleki érintetteknek a nyugdíját a Szlovák Posta, akik a március tizedikén, Füleken történt rablás miatt nem kapták meg járandóságukat, tudtuk meg a Szlovák Posta besztercebányai igazgatóságának sajtóreferensétől, Bela Lisákovától.
Tanárára támadt egy diák
Kassa. Agyrázkódással és zúzódásokkal szállítottak kórházba egy fiatal pedagógust, miután egyik diákja rátámadt az órán. A 14 éves, hatodikos fiú agresszivitását egy négyesre sikerült történelemdolgozat váltotta ki.
Lesz-e magyar óvoda Nagykaposon?
Nagykapos. Az önkormányzatnak a Magyar Koalíció Pártjához tartozó képviselői és a helyi Csemadok alapszervezetének tagjai kezdeményezték, hogy a város egyik óvodájában a jövőben csak magyar osztályok nyíljanak.
Kis híján botrányba fulladt az ülés
Királyhelmec. Kedden a helyi önkormányzat több mint nyolc órán át ülésezett. Az idén először volt határozatképes a testület, mert ezúttal a tanácskozáson mind a tizenkét képviselő megjelent. A városban a manapság rendkívülinek számító eseményre mintegy kétszáz polgár volt kíváncsi.