Megtalálták Czakó autóját

Nádszeg/Galánta. Megtalálták a januárban eltűnt Czakó Imre gépkocsiját – tudtuk meg tegnap Juhos Ferenctől, Nádszeg polgármesterétől.

Czakó Imre 172 centiméter magas, vékony testalkatú, világosbarna göndör hajúRendőrségi képarchívumA 39 éves nádszegi férfinek január 27-én veszett nyoma. Aznap reggel Škoda Fabia gépkocsijával munkába indult a szomszédos Királyrévben lévő AgroStaar Kft.-be, ahol agronómusként dolgozott, ám munkahelyére már nem érkezett meg. Sorsáról azóta sincs semmi hír, de gépkocsiját egy lakossági bejelentés alapján a napokban Pozsony Ružinov városrészének lakótelepén megtalálták.

Czakó Imre felesége tegnap lapunknak elmondta, a galántai rendőrségről értesítették őt, hogy megtalálták a férje gépkocsiját. Ő ment érte Pozsonyba, és elmondása szerint a járművön semmiféle erőszakos beavatkozás nyoma nem látszott; a zár nem volt feltörve, nem hiányzott a kocsiból semmi, még az a húszkoronás is benne volt, amit a férje hagyott ott. Különlegesnek csak az tűnt, hogy a kocsi ülését darált köménymaggal szórták le, nyilván a nyomkereső kutya esetleges sikeres bevetését megakadályozandó. Czakóné azt is megtudta, hogy férje autóját szinte ugyanott és ugyanolyan állapotban találták meg, mint annak a hidaskürti Cservenka Jánosnak a személykocsiját, aki még 2001 januárjában tűnt el ugyanolyan nyomtalanul, mint az ő férje. Cservenka autója ugyanazon a ružinovi lakótelepen került elő, és annak az ülésén is ugyanolyan darált köménymag volt szétszórva.

A Galántai Járási Rendőrkapitányság szóvivője lapunknak megerősítette, hogy Czakó autóját ahhoz a helyhez közel találták meg, mint annak idején Cservenkáét, és a korábban eltűnt férfi sem került elő mindmáig. Kérdésünkre, hogy férjét korábban megfenyegették-e, Czakóné elmondta, tavaly november 12-én megverték. Aznap reggel ugyanúgy indult munkába, mint az eltűnése napján, és a munkahelye előtt ismeretlen férfi várta őt és bántalmazta. „Később megtudtuk, ki verte őt meg, és a fiatalember azt is bevallotta, hogy pénzért tette, megfizették érte, de nem árulta el, ki volt a megbízója” – mondta az eltűnt férfi neje. A rendőrség is foglalkozott az esettel, de állítólag ad acta tették az ügyet. Az erről szóló értesítést Czakóék január 22-én, csütörtökön kapták meg postán. A feleség elmondta, sejtették, mi lehet a megveretés hátterében, annak Czakó Imre utána is akart nézni, de a rákövetkező kedden, január 27-én nyomtalanul eltűnt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?