Párkány. Az uniós csatlakozásról tartanak nemzetközi konferenciát kedden a helyi művelődési házban polgármesterek és más regionális vezetők részvételével. A szakmai tanácskozást Kovács László magyar és Eduard Kukan szlovák külügyminiszter beszéde nyitja meg.
Keresés
Évet összegző angol kiadvány
Pozsony. Az IVO társadalomkutató intézet tegnap mutatta be azt az angol nyelvű kiadványt, amely a 2003-as év szlovákiai történéseit elemzi. A könyv számtalan adatot tartalmaz, melyeket négy fejezetben tárgyalnak a kiadvány összeállítói: Grigorij Mesežnikov és Miroslav Kollár, valamint további ötven szakértő.
Harmincezer korona, testőr, gépkocsi
Pozsony. Hozzávetőlegesen 30 ezer koronás havi juttatással vonul majd a nyár folyamán nyugdíjba Rudolf Schuster államfő. A leköszönő politikus ugyanakkor továbbra is jogosult testőrre, szolgálati gépkocsira, sofőrre és lakásbiztosításra, valamint megtarthatja diplomataútlevelét is. (TASR)
Bírságolnak autóst és gyalogost is
Pozsony. A közlekedésbiztonsági hét első napján 599 állami, valamint 69 városi és katonai rendőr ellenőrzött az utakon. Közel háromezer kihágást regisztráltak. A következő napon tizenhéttel több egyenruhást vezényeltek ki; 3549 kihágást észleltek, 550-nel többet, mint hétfőn.
Jelöltlisták, magas bérek
Pozsony. Sorra adták le tegnap a pártok az európai parlamenti választási jelöltlistákat. Az MKP és az ANO is továbbította a jegyzéket a belügyminisztériumnak. A magyar párt listavezetője Bauer Edit képviselő. Őt a külügyi tárca államtitkára, Berényi Miklós és Duka Zólyomi Árpád parlamenti képviselő követi.
Törvénysértés két karon
Pozsony. A besztercebányai Bél Mátyás Tudományegyetem és a Nagyszombati Egyetem jogtudományi karán törvénysértés történt – állítja Martin Fronc oktatási miniszter. Nem erősítette meg azonban, hogy az említett két kar anyagi hozzájárulás jogosulatlan követelésével sértette volna meg a felsőoktatásról szóló jogszabályt.
Zajac európai példának tekintené Szlovákiát
Pozsony. A szlovákiaihoz hasonló reformok bevezetésére kényszerül a közeljövőben Csehország is – állítja Tomáš Julinek, a jobboldali Polgári Demokrata Párt szenátora.
Saktor a népszavazásról
Pozsony. Legalább 50 százalékos részvételre számított a szakszervezetek szövetsége a népszavazáson; ekkora arányt a felmérések alapján feltételeztek – mondta Ivan Saktor, az érdekvédelmi konföderáció elnöke.
Emelkedik a családi pótlék
Pozsony. A családi pótlék emelésére is javaslatot tesz nyáron a munka-, szociális és családügyi minisztérium. „Elképzelésünk szerint a családi pótlék szeptember 1-jétől nő majd, de az emelkedés mértékét a kormánynak kell meghatároznia” – mondta lapunknak Martin Danko, a tárca szóvivője.
Viharos és zajos volt a koalíciós tanácskozás
Pozsony. Viharos és zajos volt a Koalíciós Tanács kedd esti ülése. Ahogyan Pavol Hrušovský KDH-elnök a találkozó előtt megjósolta, éjjel éles kijelentések is elhangzottak – annyira heves vita alakult ki, hogy a partnerek az első pontnál tovább nem is jutottak.