Pozsony. Márciustól a legtöbb járásban utólag fizetik ki a gondozási segélyt, tájékoztatta lapunkat Ľudmila Koláriková, a munka-, szociális és családügyi hivatal igazgatóhelyettese.
Keresés
RÖVIDEN
Aktivizálódó iszlám szervezetek
Pozsony. Szlovákiában is egyre aktívabbak a különféle iszlám csoportok, ezért a szlovák titkosszolgálat az utóbbi időben fokozottabban figyeli tevékenységüket, erősítette meg tegnap Vladimír Šimko, a SIS szóvivője, de természetesen semmilyen további részletet nem árult el.
Tizenhat vállalkozót gyilkoltak meg tavaly
Pozsony. 61,7 milliárd korona kár keletkezett tavaly a tavaly elkövetett 111 893 bűncselekmény nyomán, 32,9 milliárddal több, mint tavaly, áll a belügyminisztérium 2003-as évet értékelő jelentésében.
Szerelmi gyilkosság Teplicében
Prága. Szerelmi gyilkosság történt szerdán az észak-csehországi Teplicében, amely beárnyékolja a mai szépségkirálynő-választást is. A neves fürdővárosban a 34 éves Helena Součková két pisztolylövéssel megölte volt férjét, a szintén 34 éves Václav Krejcáreket, majd öngyilkosságot követett el.
Áttételesen károkat okozhat az új államfő
Pozsony. Szlovákiában az elnöki funkció korántsem jelent olyan hatalmat, mint például az Egyesült Államokban, Franciaországban vagy Oroszországban, ennek dacára nem számít „gyenge” funkciónak, inkább „közepes erősségűnek”.
Elnök és királynő
Pozsony. Ma nemcsak köztársasági elnököt, szépségkirálynőt is választ az ország. Ráadásul nemcsak Szlovákiában, hanem a szomszédos Csehországban is erre a napra tették az ország legszebb hölgyeinek vetélkedését.
Gyér részvétel várható
Pozsony. Ma eldől, Vladimír Mečiar vagy Ivan Gašparovič ül-e Rudolf Schuster helyére; reggel héttől este tízig lehet új köztársasági elnököt választani.
Jövőre mind egy kötetben
Pozsony. A Mediatel társaság a Slovak Telecommal karöltve e héten kezdte el terjeszteni Pozsonyban a fővárosi cégek, társaságok, szolgáltatások legfrissebb telefonszámait tartalmazó Arany Oldalakat, emellett külön kötetben a lakossági telefonkönyveket is.
Török győzköd görögöt
Történelmi pillanatra vár Ciprus. A 30 éve kettészakított ország görög és török részén újraegyesítési népszavazást tartanak április 24-én.
VILLÁMINTERJÚ
Varjú Katalin a romakérdés ismert szakértője, több szakmunka és speciális iskolákban használt tankönyv szerzője. Őt faggattuk a romák integrációjának esélyeiről.
Ön azon kevés emberek egyike, akihez a romák önként fordultak segítségért.