Pozsony. A parlament mezőgazdasági bizottsága elfogadta azt a javaslatot, melynek köszönhetően a gazdák vízhasználatból származó költségei a 2003-as évet figyelembe véve a harmadára csökkenhetnek. Hamerlik Richárd MKP-képviselő bízik benne, hogy a plénum is igent mond a testület javaslatára. (ú)
Keresés
Martináková levele 3 kormánypártnak
Pozsony. Zuzana Martináková tegnap levelet küldött az MKP, a KDH és az ANO vezetőinek. A Szabad Fórum elnöke az államfőválasztás után kialakult helyzetről szeretne tárgyalni, ám volt anyapártját, az SDKÚ-t nem hívta meg.
Pápay-gyilkosság: új büntetőtanács
Nagyszombat. A Nagyszombati Kerületi Bíróság új büntetőtanácshoz utalja a Pápay-gyilkosság tárgyalását. A Legfelsőbb Bíróság ugyanis helyt adott Sz. Árpád és R. Szilárd panaszának. A tömeggyilkosság két vádlottja több alkalommal jelezte: a Pavol Sládek által vezetett tanács elfogult.
Zászlódísz szlovák és uniós lobogóval
Pozsony. Május elseje és az ország EU-csatlakozása alkalmából a középületeket fellobogózzák. A zászlódísz április 30-án, pénteken 18 órakor kezdődik, és május 2-án, vasárnap 8 órakor ér véget. A szlovák lobogó mellett az uniós zászlót is el kell helyezni. (TASR)
Már piros pontok nélkül
Pozsony. Már nincsenek és nem is lesznek piros pontok, Szlovákia lényegében felkészült az uniós csatlakozásra – jelentette ki Csáky Pál integrációért felelős miniszterelnök-helyettes.
Súlyos hiba a főbíróságon
Pozsony. Súlyos hiba történt a Legfelsőbb Bíróságon: elkeveredett Marián Mikluš tábornok 60 millió koronás ügyéről szóló aktája, és a testület lekéste a három hónapos határidőt, aminek Daniel Lipšic szerint sohasem szabadott volna előfordulnia.
Autószállító vonat újra
Pozsony. A Split Express Pozsony és a horvát Split között július 2. és augusztus 29. között minden pénteken ismét indítja a gépjárműveket is szállító vonatjáratát. A jegyek árusítása ma kezdődik, az út várható időtartama 15 óra. Tavaly ezt a szolgáltatást 5050 kiránduló vette igénybe. (TASR)
Nem lesznek több száz évi büntetések
Pozsony. Nálunk nem vezetik be a több száz évi szabadságvesztést, sem a különböző bűncselekményekért járó büntetések öszszeadását. Daniel Lipšic igazságügyi miniszter szerint ez óriási nemtetszést váltana ki, mert Szlovákiában az akadémiai közeg túl liberálisan viszonyul a bűntettekhez és elkövetőikhez.
Néhány híve hátat fordít Vladimír Mečiarnak?
Pozsony. Tegnap a HZDS-frakció levélben gratulált Ivan Gašparovičnak államfővé választásához. Vladimír Mečiartól eltérően a mozgalom honatyái maradéktalanul tiszteletben tartják a választópolgárok döntését, az új elnöknek jó egészséget és kitartást kívánnak.
Települések tüntetése Pozsonyban
Pozsony. „Figyelmeztetni akarjuk a végrehajtó hatalmat, a törvényhozást és az egész társadalmat az önkormányzatok válságos helyzetére, melyet nem ők idéztek elő” – indokolta Michal Sýkora, a Városok és Falvak Társulásának elnöke a tegnapi tiltakozó nagygyűlés megrendezését.