Zsarnó. Az állattenyésztéssel foglalkozó agrárvállalatok újkori réme, a kergemarhakór-fertőzés Szlovákia keleti részeire is eljutott. A múlt hét végén a szepsi Agro-hold vállalat zsarnói tehénfarmjában lett gyanús egy fejőstehén, amelynél az Állami Állatorvosi Felügyelet szakemberei ki is mutatták a BSE-fertőzést.
Keresés
Aupark épül a Felszabadulás téren
Kassa. A befektető kétmilliárd koronát kíván invesztálni a város legforgalmasabb pontjára álmodott modern bevásárló- és szórakoztatóközpontba. Ez az utóbbi tizenöt év legnagyobb építkezése Kassán, szervezési szempontból pedig rendkívül bonyolult, hiszen többek között a tér gépkocsiforgalmának átirányításával jár.
Vád alá helyezték a városrész polgármesterét
Kassa. Csalással és hivatallal való visszaéléssel vádolják a Furča néven közismert Dargovi Hősök lakótelepének polgármesterét.
NAPTÁR
Április 21
EGY GONDOLAT
„Ürügy akármi jó, ha hitegetni kell.”
Jean Racine
NÉVNAP
Konrád
Német eredetű név, jelentése: bátor a tanácsban. Ma Simon és Zsombor, illetve szlovák Ervín nevű ismerőseinket is köszöntsük!
MAI ÉVFORDULÓINK
190 éve született Egressy Béni színész, író, a Szózat zeneszerzője.
Sok csecsemő halt meg
Peking. Kína keleti részén csecsemők tucatjai haltak meg alultápláltság miatt, mert szinte semmi tápértékkel nem bíró, hamisított tejjel etették őket.
Közvetett bizonyítékok
Budapest. A Fővárosi Főügyészség hamarosan vádat emelhet a két jelenlegi gyanúsított ellen a móri bankrablás ügyében. Az ügyész a döntés teljes írásba foglalásához még időt kért. Június közepén lesz két éve, hogy Hajdú László és Kaiser Ede ellen a rendőrség elrendelte a nyomozást a 2002.
Találkozás egy régi szerelemmel...
Moszkva. Egy 86 éves volt magyar hadifoglyot hozott össze egykori szerelmével az orosz tévé 1-es csatornája. A Várj reám című műsor hétfő esti adását egyszerre vették fel a múlt héten a magyarországi Várvölgyön és az oroszországi voronyezsi járásban lévő Gracsovkán.
Meghökkentő vallomás
Brüsszel. Egyik áldozatával, az elrabolt, megerőszakolt és majdnem három hónapig fogságban tartott Sabine Dardenne-nel szembesült pere hétfői tárgyalásán Marc Dutroux, Belgium leggyűlöltebb bűnözője.
POZSONYI MAGYAR DIÁKFESZTIVÁL
Hétfő: 2004. 04. 26
17.00 A fesztivál megnyitója – Csemadok pozsonyi székházának nagyterme: a fővédnök köszöntője, borkóstolás, megzenésített versek, amatőr magyar fiatal festők kiállításának megnyitója
19.30 Bagi Iván és Nacsa Olivér műsora a Csemadok pozsonyi székházának nagytermében
Kedd: 2004. 04. 27
16.
Gloria Victis történelmi vetélkedő
A Rákóczi Szövetség 2004-ben is meghirdeti a „Gloria Victis” („Dicsőség a legyőzötteknek”) történelmi vetélkedőt a kárpát-medencei magyar középiskolások számára.