Václav Klaus cseh államfő meg van győződve arról, hogy Csehország az Európai Unióban (EU) elveszíti önállóságát és szuverenitását.
Keresés
Martináková meghívója
Ivan Šimko, a Szabad Fórum első alelnöke szerint a koalíció komoly figyelmeztetést kapott az ellenzéki államfőjelölt megválasztásával, ezért a kormányfő eltávolításával kapcsolatos feltételt át lehetne értékelni.
Miniszterelnök a jégen
Mikuláš Dzurinda mindig elemében érzi magát, ha a köztársaság külföldi megítéléséről kell nyilatkoznia. Tény és valóság, hogy ha abból indulunk ki, amit Szlovákiáról a brüsszeli, a berlini vagy az amerikai helyzetértékelők nyilatkoznak, akkor minden okunk megvan arra, hogy vállon veregessük magunkat.
Kurd segített csehnek
Minél hangosabbak a túsz-drámák, annál kevesebb az esély az áldozatok megmentésére. Minél halkabb a kampány, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a dráma a színfalak mögött, ám kedvezően intéződik el. És segíthet a véletlen is. Ezt a tanulságot sugallta a közelmúltban a három elrabolt cseh újságíró esete.
SPORTHĺRADÓ
Az UEFA internetes szavazásán részt vett szurkolók szerint Zinedine Zidane volt az elmúlt 50 év legjobb európai futballistája. Mögötte Franz Beckenbauer és Johan Cruyff végzett, míg Puskás Ferenc 11. lett.
Előkészületi jégkorongmérkő-zés, Prága: Csehország–Kanada 8:5 (3:2, 3:2, 2:1).
SPORTFOGADÁS
A LOTO 17. játékhetének (szerdai sorsolás) nyereményei – I. HÚZÁS, 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 10 nyertes á 18 668 korona; 4. díj: 495 nyertes á 544 korona; 5. díj: 9 629 nyertes á 86 korona. Az átvitt JACKPOT-nyeremény: 9 680 559 korona.
II. HÚZÁS – 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3.
FOCIMENETREND
Nyugat-Szlovákia
III. LIGA, 22. forduló, április 23., 16.30: Nové Zámky–FC ViOn Zlaté Moravce.
Területi bajnokság
Nyitra-Vágsellye-Aranyosmarót, a 16. forduló pótlása, április 23., 17.30: Lehota–Diakovce, Č. Kľa-čany–Rumanová, Janíkovce–Klasov, Šaľa B–Topoľčianky, Čechynce–Žitavany, N.
SPORT A KÉPERNYŐN
GALAXIE SPORT – 10.45: Parma–Juventus olasz bajnoki futballmérkőzés (ism.) 13.00: Toronto–Ottawa NHL-mérkőzés (ism.)15.15: Lazio–AS Roma olasz bajnoki futballmérkőzés (ism.)
EUROSPORT – 14.00: Monaco–Chelsea labdarúgó BL-elődöntő (ism.)
ALSÓHÁZ
Győri ETO–Békéscsaba 3:0 (1:0)
Győr, 1000 néző, Játékvezető: Világi; gólszerzők: Nicsenko (45.), Kartelo (50.), Stark (90.). ETO: Sebők–Böjte, Stark, Kartelo, Makra–Nyilas (52. Varga), Horváth R., Regedei (78. Jäkl), Nagy T. (62. Priskin)–Peric, Nicsenko.
FELSŐHÁZ
Ferencváros–Siófok 0:4 (0:1)
Üllői út, 5662 néző, játékvezető.: Dubraviczky. Gólszerzők: Usvat (25.), Sitku (56., 71.), Csordás (75., 11-esből); kiállítva: Kiss Gy. (36.). FTC: Szűcs–Gyepes (60. Balog Z.), Dragóner, Kiss Gy.–Kriston (Rósa D. a szünetben), Lipcsei, Leandro (30. Sasu), Szkukalek–Gera, Tököli, Penksa.