A Szlovák Gázművek ügyfelei felháborodással vették tudomásul, hogy már januárban többet kell fizetniük a gázért, mint tavaly, miközben még le sem olvasták a gázórákat. A monopolhelyzetben lévő gázszolgáltatónak azonban erre is van magyarázata.
Magasabb előlegek
A Szlovák Gázművek ügyfelei felháborodással vették tudomásul, hogy már januárban többet kell fizetniük a gázért, mint tavaly, miközben még le sem olvasták a gázórákat. A monopolhelyzetben lévő gázszolgáltatónak azonban erre is van magyarázata. A Szlovák Gázművek idén ugyanis másképp számította ki a havi előlegeket, mint tavaly, amikor szintén jelentősebb áremelésre került sor. Tavaly az év elején a vállalat az előlegek meghatározásánál az előző év tényleges fogyasztásából indult ki. Idén más módszerhez folyamodtak, amit Dana Kršáková, a cég szóvivője szerint a fogyasztók igényei tettek szükségessé. Több olyan ügyfelük, aki gázzal fűt, ugyanis már a tavalyi áremeléseket követően visszafogta a fogyasztását, és így a havi előlegek csökkentését kérte a vállalattól. Az SPP szerint ezen ügyfeleik érdekeit vették figyelembe, amikor más módszerhez folyamodtak. A havi előleget így úgy határozták meg, hogy az utolsó érvényes havi előleget 33,4 százalékkal emelték, figyelembe véve persze a hozzáadottérték-adó növelését is. A tényleges fogyasztást figyelembe vevő előleget a cég júniusban határozza meg. Ezzel kapcsolatban azonban többen ara figyelmeztetnek, hogy az ügyfelek így tulajdonképpen hiteleznek a vállalatnak, hiszen a magasabb előleget csak azt követően számíthatták volna ki, miután e hónapban leolvassák a gázórákat, vagyis a magasabb árnak leghamarabb februárban kellett volna megjelennie a számlákon. Ezzel szemben az SPP azt állítja, hogy ügyfeleik az év első három hónapjában az éves fogyasztás 50 százalékát merítik, miközben az előlegeken keresztül ennek csak a 25 százalékát fizetik ki. Ha elégedetlenek vagyunk az előleg nagyságával, akkor kérhetjük a változtatását. Felfelé ez természetesen sokkal könnyebben megy, mint lefelé. Kršáková szerint az emelésnél a cég mindig jóváhagyja az ügyfél kérését. Ellenkező esetben ezt csak akkor teszi lehetővé, ha az előző időszakban bizonyíthatóan csökkentette a fogyasztását. (t, mi)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2004. 01.22.
Ügyeljünk a gázórára
2004. 01.22.
Elkerülhetetlen drágulás
2004. 01.22.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.