A gázárak idei, több mint 30 százalékos emelése az egyik legnagyobb teher, ami a háztartásokra nehezül. Leginkább azoknak nőnek a kiadásaik, akik gázzal főznek és fűtenek is.
A családi költségvetés csapdája
Addig marad az eddigi rendszer, vagyis a gázművek a saját belátása szerint terheli le az egyes ügyfélcsoportokat. A vállalat szerint az átlagos áremelés 33,4 százalékos volt. Egyeseknél nagyobb, másoknál kisebb mértékben vitték fel az árakat. A cég szóvivője, Dana Kršáková szerint ennek ellenére szeretnék elérni, hogy a nagyobb fogyasztással rendelkezőknek kedvezményesebben nyújtsák a gázt. Míg egy 3 ezer köbméteres fogyasztással rendelkező házban 9,92 koronát fizetnek köbméterenként, egy 5 ezer köbméteres fogyasztással rendelkezőnél ez csak 9,66 korona – állítja Kršáková. Az alapfilozófia tehát az, hogy a kevesebbet fogyasztóknak magasabb áron kínálják a gázt. A gázművek filozófiájától függetlenül azonban az áremelés mindannyiunkat csaknem egyformán érintett. Egy 3500 köbméteres fogyasztással rendelkező családi házban ugyanis, amelyben gázzal főznek és fűtenek is, tavaly még 22 750 korona körüli összeget fizettek, idén pedig ez már elérheti a 32 445 koronát. A különbség csaknem egyhavi átlagfizetésnek felel meg.
Mindenképp pozitívumnak számít azonban, hogy az idei áremelésekkel, legalábbis a gáz esetében, sikerült felszámolni az eddigi aránytalanságokat, vagyis azt a helyzetet, amikor a cégektől beszedett magasabb díjakból dotálták az olcsóbb háztartási energiaárakat. Ha valóra válnak az energiaipari cégek és szakemberek ígéretei, akkor az elkövetkező években a gáz és a villany árát már csak az infláció mértékével fogják emelni. Ennek ellenére az összes mérvadó szakember azt ajánlja, hogy érdemes minél hamarabb hőszigetelni lakásunkat és olyan fogyasztókat vásárolni, amelyek a lehető legkevesebb energiát fogyasztják. (t, mi)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.