London. Növekedett a nyugati államokra és az arab országokban lévő nyugati érdekeltségekre leselkedő terrorveszély az iraki háború óta. Ezt állapította meg a legnagyobb londoni stratégiai kutatóintézet tegnap kiadott éves jelentésében.
Keresés
Társukat verték félholtra
Washington. Újabb két felkavaró beszámoló látott tegnap napvilágot az amerikai médiában arról, milyen bánásmódban részesülhetnek a terroristaként őrizetbe vett foglyok a guantánamói amerikai fogolytáborban. A Los Angeles Times egy brit állampolgárságú fogoly kegyetlen megkínzásáról számolt be.
Nem ellenzik a kettős többséget
Brüsszel. Az EU alkotmányos szerződéséről tárgyaló kormányközi konferencia (IGC) hétfőn megtartott miniszteri fordulóján már egyetlen ország sem ellenezte, hogy az uniós döntéshozatali eljárásokban a kettős többség módszerét alkalmazzák.
Bush ötlépcsős terve
Washington/London. Bush elnök arról biztosította az amerikai és a nemzetközi közvéleményt, hogy az USA szövetségeseivel addig marad Irakban, amíg felszámolják az erőszakot és megteremtik a demokráciát.
Speciális effektusok helyett börtön
Bombay. Egy magas rangú politikus feleségének kárára elkövetett pénzügyi csalás gyanújával tartóztattak le Indiában egy szlovák állampolgárt. Az Ausztráliában élő férfival a nej szerződést írt alá arról, hogy készülő filmjét speciális effektusokkal színesíti.
Portugáliába ideiglenes útlevéllel
Pozsony. A mai naptól július 4-éig szigorúbb ellenőrzést tartanak a portugál határátkelőkön. A lisszaboni szlovák nagykövetség arra kéri a Portugáliába utazó turistákat, minden esetben vigyék magukkal útlevelüket, így felgyorsíthatják az ügyintézést.
Csak ősszel kezdődik a Nižňanský-per
München. Valószínűleg csak a nyári szünet után kezdődik a háborús bűnökkel gyanúsított Ladislav Nižňanský bírósági tárgyalását.
Rudolf Schuster a cseh–szlovák határról
Prága. Erőltetik a cseh–szlovák határszigorításokat egyes politikusok, s ebből akarnak politikai tőkét kovácsolni – nyilatkozta Rudolf Schuster szlovák államfő, miután megbeszélést tartott Lubomír Zaorálekkel, a cseh képviselőház elnökével.
Holnapig dönthet Majskýról az ügyész
Pozsony. Az illetékes kerületi ügyésznek holnap 12.30-ig kell eldöntenie, panaszt emel-e az ellen a kassai I. járásbírósági döntés ellen, melynek értelmében Jozef Majský holnap kisétálhat a rács mögül. A kassai testület ugyanis a múlt héten nem hosszabbította meg a nagyvállalkozó előzetes letartóztatását.
Bemutató Budapesten
Budapest. A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának aulájában mutatták be tegnap este Duray Miklós a HazÁtól a NemZetig című kötetét. A 715 oldalas, cikkeket, tanulmányokat, beszédeket tartalmazó kötetet Orbán Viktor és Csoóri Sándor méltatta.