Nőtt a terrorveszély

London. Növekedett a nyugati államokra és az arab országokban lévő nyugati érdekeltségekre leselkedő terrorveszély az iraki háború óta. Ezt állapította meg a legnagyobb londoni stratégiai kutatóintézet tegnap kiadott éves jelentésében.

London. Növekedett a nyugati államokra és az arab országokban lévő nyugati érdekeltségekre leselkedő terrorveszély az iraki háború óta. Ezt állapította meg a legnagyobb londoni stratégiai kutatóintézet tegnap kiadott éves jelentésében. Az ezt kísérő sajtótájékoztatón elhangzott: az iraki helyzet stabilizálásához legalább félmilliós szövetséges haderőre lenne szükség. A Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézete (IISS) szerint az iraki katonai beavatkozás egyértelműen koncentrálta az al-Kaida terrorhálózat energiáit és erőforrásait, miközben felvizezte a terrorellenes harcban részt vevő nemzetközi koalíciót. A 2001. szeptember 11-ei merényletekért felelősnek tartott al-Kaidát az afganisztáni beavatkozás szétszórta, és a hálózat ezáltal gyakorlatilag virtuálissá, láthatatlanná vált. Az IISS által konzervatívnak nevezett becslés szerint a szervezet most már 60 országban van jelen. Jóllehet az al-Kaida 30 fős legfelső vezetésének felét és vagy 2 ezer fegyveresét elfogták vagy megölték, egy szűk vezetői gárda még mindig érintetlen, és világszerte mintegy 18 ezer potenciális terrorista vár bevetésre, a toborzás pedig éppen Irak ürügyén még erősödik is. Irakba mintegy ezer fanatikus dzsihádista harcos szivároghatott be, akiknek most már volt idejük hadműveleti kapcsolat kiépítésére az egykori Baasz-párti erőkkel. John Chipman professzor, az IISS igazgatója azt mondta: alig van esély arra, hogy az Irakban keletkezett biztonsági űrt a közeljövőben akár a szövetséges erők, akár a kezdetleges állapotban lévő iraki katonai és biztonsági alakulatok képesek lesznek betölteni. Az iraki háború szélesebb kihatásairól úgy véli: egyértelműnek tűnik, hogy Észak-Korea az iraki inváziót kihasználva hozzálátott használt nukleáris fűtőanyag-készletének újrafeldolgozásához, és mára néhány atomtöltet gyártásához elegendő plutóniumja lehet. Szerinte az észak-koreai rendszer, ha sarokba szorítják, végső kétségbeesésében öngyilkosságot követ el, több százezer halottat hagyva maga után.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?