Galánta. A Magyar Versmondók Szövetsége győri szekciója tagjainak részvételével több mátyusföldi alapiskolában tartottak rendhagyó irodalomórát e hét elején, május 24-én és 25-én.
Keresés
A nyitrai lakbérhátralékosok nem költöznek Nyitraköröskényre
Nyitra. Mégsem lesznek nyitrai szomszédaik az április eleje óta Nyitraköröskényben élő vágsellyei romáknak. Hosszas vita után a városatyák úgy döntöttek, nem az a megoldás, ha újabb lakókat költöztetnek a fabarakkokba, hanem az, ha a mostaniak is csak ideiglenesen maradnak.
Várják a pályázatokat az oktatási támogatásra
Galánta. A tegnap elbíráltakkal együtt eddig 160 alapiskola és 35 középiskola szülői szövetsége, valamint 20 egyetemi hallgató juttatta el a pályázatát a magyar kormány által felkínált oktatási-nevelési támogatás elnyeréséért.
NAPTÁR
Május 7
EGY GONDOLAT
„Egy erős akaratú, energikus, büszke demokratának elég egy csavarintás, és diktátor lesz belőle.”
Dzsavaharlal Nehru
NÉVNAP
Hella
Német eredetű név, a Helena rövidülésével keletkezett, illetve a Helga változataként alakult ki.
Nem bíznak Jackóban
Los Angeles. A popsztár a napokban kérvényezte, hogy csökkentsék 3 millió dolláros óvadékát. Ezt Tom Sneddon államügyész ellenzi, szerinte könnyen elképzelhető, hogy Michael Jackson elmenekülne az országból. Hozzátette: a sztár hatalmas vagyona miatt kellett ilyen magas összegben megállapítani az óvadékot.
Követték áldozataikat
Budapest. Akár életfogytig tartó börtönre is számíthatnak azok a brutális rablók, akik bankokból távozó ügyfeleket, szám szerint nyolcat vertek csaknem félholtra. Zsákmányuk egyébként összesen sem éri el a 6 millió forintot.
Cáfolják a gyilkosságot
Ungvár. Egész Kárpátalját megrázta a hír: számos szúrt sebbel otthonában találtak rá Volodimir Szlivkára, az Ungvári Nemzeti Egyetem rektorára. Az orvosok már nem tudták megmenteni a profeszszor életét. Az esettel kapcsolatban számos verzió kapott szárnyra.
Vérszomjas denevérek
Rio de Janeiro. Brazíliában 22 embert ölt meg veszettséget hordozó vérszopó denevérek harapása. Pará állam járványügyi központjának vezetője elmondta, 1730 emberről tudják, hogy denevérek harapták meg őket. Közülük 22-en meghaltak: 17-en bizonyítottan veszettségben, öten annak egyértelmű tüneteivel.
Lebonthatják a terminált
Párizs/Peking. Aggódnak a pekingi városvezetők: biztonságos lesz-e a befejezés előtt álló Nemzeti Színház épülete, amelyet Paul Andreu francia építész tervezett.
Aranyat érő fokhagyma
A fokhagyma elsőként azt juttatja az emberek eszébe, milyen az íze, milyen ételekbe való ízesítőszerként, jellegzetes, semmivel össze nem téveszthető illatát már a neve hallatán is érezzük az orrunkban, pedig ha tudnánk, hogy a gasztronómián kívül mi is hálásak lehetünk neki, hiszen sokat tesz az egészségünkért.