Párizs/Peking. Aggódnak a pekingi városvezetők: biztonságos lesz-e a befejezés előtt álló Nemzeti Színház épülete, amelyet Paul Andreu francia építész tervezett.
Lebonthatják a terminált
A párizsi reptér vezetői bejelentették: nem zárható ki, hogy a vasárnap beomlott 2E terminált nem állítják helyre, és a tavaly júniusban átadott hipermodern csarnokot teljes egészében lebontják. Hozzátették: a most induló vizsgálatoktól teszik függővé a 750 millió eurós összköltséggel épülő, még nem teljesen befejezett létesítmény sorsát. A műszaki és igazságügyi vizsgálatok egyelőre nem sok konkrétumot állapítottak meg a négy halálos áldozattal járó balesettel kapcsolatban. Az E terminál egyébként már nemcsak az utazók elől van elzárva – a repülőtéri személyzet sem léphet a területére, mivel további omlások veszélyével kell számolni. Különösen azóta, amióta újabb repedéseket fedeztek fel a tetőszerkezeten, és néhány alkalommal recsegést is hallani lehetett a mennyezet irányából. Az is csak most került nyilvánosságra, hogy a francia számvevőszék 2002-es jelentésében felvetette a hasonló technológiával készült szomszédos 2F terminál esetleges összeomlásának a lehetőségét némely „tervezési szélsőségekre” hivatkozva. (MTI, NOL)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.