Bukarest. Megkezdték Romániában a kedvezménytörvény alapján megítélt oktatási-nevelési támogatás kiutalását.
Összesen mintegy 130 ezer magyarul tanuló iskoláskorú gyermek esetében kérvényezték a szülők a 22 400 forintos támogatást.
Keresés
Már osztják a forintokat
Újabb közel-keleti válsággóc
London/Bécs/Bern. Szaúd-Arábia valóságos televény újabb és újabb Oszama bin Ladenek felnövekedéséhez – vélekedett tegnap a Financial Times brit lap, a legújabb szaúdi terrormerényleteket kommentálva.
Új államfője és kormánya van Iraknak
Bagdad/Baidzsi. Iraknak új államfője van, az ideiglenes kormányzótanács feloszlatta magát, s az új kormány letette az esküt. E nagy horderejű politikai lépésekkel párhuzamosan két súlyos merényletet követtek el, a halálos áldozatok száma tegnap délután megközelítette a negyvenet.
Nem lesz eljárás Mojžiš ellen
Pozsony. Nem kezdeményez eljárást Ján Mojžiš ellen a különleges ügyészi hivatal, mert szerinte nem történt törvénysértés. A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBÚ) volt igazgatója ellen egy rendőr tett névtelen feljelentést hivatali jogkörrel való visszaélés miatt.
Igényelhető a szociális ösztöndíj
Pozsony. A szociálisan hátrányos helyzetű családokban élő középiskolai diákok már igényelhetik a szociális ösztöndíjat, bár még nincs rá teljes fedezet. Az ösztöndíjak kifizetését szeptembertől vagy októbertől kezdik meg, a szükséges formanyomtatvány beszerezhető az iskolákban.
Újabb történelmi csúcson a korona
Pozsony. A szlovák koronának tegnap sikerült áttörnie a 40 korona/eurós lélektani határt, és 39,890 korona/eurós árfolyamon új történelmi csúcsot állított fel. Banki elemzők szerint a szlovák fizetőeszköz elsősorban a környező országok pénzpiacainak nyomására erősödött.
Banáš kormánypártok közt keringőzik
Pozsony. Jozef Banáš, az ANO egykori képviselője megerősítette, belép Mikuláš Dzurinda pártjába, az SDKÚ-ba. Ez azt jelenti, hogy csökkent a független honatyák száma a parlamentben, a kormány most már 69 vokssal rendelkezik. (ú)
Tárgyalás az amerikai vízum ügyében
Pozsony. A Szlovákiával szembeni amerikai vízumkényszer megszűntetéséről tárgyalt Mikuláš Dzurinda kormányfő Doug Bereuterrel, a NATO-közgyűlés elnökével. Bereut elmondta, gyors eredményre ne számítsunk, de tolmácsolja a kérést a kongresszusnak. (TASR)
Ismét szeszhamisítókat fogtak
Nagymegyer. Már harmadszor sikerült illegális szeszesital-terjesztőket leleplezniük a vámőröknek. Ezúttal egy dunaszerdahelyi járásbeli céget ellenőriztek, ahol 111 ezer hamis zárjeggyel ellátott üvegre bukkantak. A hamisítványok forgalomba hozásával 6 millió koronás kára keletkezett volna az államnak. (SITA)