Pozsony. „Szeretném, ha egyszer már csont nélkül sikerülne elfogadni egy szociális törvényt” – kommentálta Bugár Béla, a parlament alelnöke azt, hogy újra meg kellett szakítania a szociális biztosításról szóló törvény vitáját.
Keresés
Madách- és Forbáth-díj
Pozsony. Catullus Noster című irodalomtudományi monográfiájáért Polgár Anikó vehette át tegnap az Irodalmi Alap idei Madách Imre-díját a Szlovák ĺrószövetség székházában. A kötet a Kalligram Kiadó gondozásában jelent meg.
Nyilvánosságra kell hozni, mivel támogatják a Kiát
Pozsony. Tíz napon belül a parlament elé kell terjesztenie a kormánynak a Hyundai/Kiával és a PSA Peugeot-val kötött szerződéseket, illetve azt, milyen kedvezményeket, állami támogatást adott a befektetőknek. Az erről szóló határozatot Robert Madej (Smer) javaslatára fogadták el a honatyák.
Ki is volt Jozef Svoboda
Pozsony. Még a fővárosi alvilágnak is meglepetést okozott Jozef Svoboda meggyilkolása. Kevesen gondolták, hogy Jozef Surovčík szeptemberi meggyilkolása után Svoboda az országban marad. Egyesek szerint mindkettőt „csak” azért tették el láb alól, mert kellemetlen szemtanúknak számítottak: az 1994–1998-as magánosítások aktív részvevői voltak.
Horoszkop
Lehet, hogy ma nem a tervei szerint alakulnak a dolgok, de jobb, ha nem aggódik emiatt, inkább megpróbál alkalmazkodni a változásokhoz. Egy izgalmas esemény lázba hozza.
Ha nem érzi formában magát, inkább ne vállaljon komolyabb feladatokat, és próbálja meg kipihenni magát.
GAZDASÁGI HĺRMORZSÁK
Nem olcsóbbak a használt autók
Pozsony. A használt autók ára az európai uniós csatlakozást követően, a korábbi előrejelzések ellenére sem csökken, hanem még nőhet is. Az áremelkedés elérheti az 5-7 százalékot, ami elsősorban a behozatali költségek számlájára írható.
Senki ne adja el 4200 korona alatt a búzáját
Galánta. Bizakodnak a mezőgazdászok a Galántai járásban. A kedvező időjárásnak, a bőséges csapadéknak köszönhetően az idei gabonatermésük nagyon jónak mutatkozik.
Épül a magyar Las Vegas
Budapest. Amerikai befektetők kisebb Las Vegas felépítését tervezik Bezenye és Hegyeshalom közé, melyet a településrendezési tervekben már elfogadtak. A területre 140 m magas toronyházakat, kaszinókat, szállodákat, fürdőt, golfpályát építenének.
Egy ideig hajlandók várni
Pozsony. Holnap kerül sor a rendszeres banki átutalására, és még mindig nincs elég pénz a számláján? Sebaj, a hazai pénzintézetek erre az eshetőségre is gondoltak. A kifizetést pár nappal elhalasztják, és megvárják, míg elég pénz lesz a számlánkon.
Vonzzuk a befektetőket
Pozsony. Szlovákia hamarosan autóipari nagyhatalommá válhat – nyilatkozta Pavol Rusko gazdasági miniszter az Ipari Szervezetek Szövetségének (ZPZ), valamint a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) tegnapi konferenciáján.