Ki is volt Jozef Svoboda

Pozsony. Még a fővárosi alvilágnak is meglepetést okozott Jozef Svoboda meggyilkolása. Kevesen gondolták, hogy Jozef Surovčík szeptemberi meggyilkolása után Svoboda az országban marad. Egyesek szerint mindkettőt „csak” azért tették el láb alól, mert kellemetlen szemtanúknak számítottak: az 1994–1998-as magánosítások aktív részvevői voltak.

Svoboda pozsonyi villájaMiroslava Cibuľková felvétele „Hiába cáfolja bárki is, Svoboda befolyásos és rettegett alakja volt a pozsonyi alvilágnak. Sokat mondok, ha azt állítom, hogy rajta kívül csak egy, esetleg két ilyen ember volt az országban. Minden lépését testőrök kísérték. Tudomásom szerint nem is élt Szlovákiában, most is csak látogatóba jött. Azt, hogy milyen befolyása volt, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy keveset tartózkodott itthon, de mégis mindenki – a Fórum vezetőségétől egészen a Slovanig – hallgatott rá” – mondta lapunknak egy pozsonyi magánvállalkozó, aki csak névtelenül mert nyilatkozni. Többen viszont kizárják az alvilági háború kirobbanását, szerintük Svoboda csak új életet akart kezdeni, és ez valakinek nem tetszett.

Svoboda jóval a rendszerváltás előtt Svédországba emigrált. Akkor még profi birkózó volt, s magával vitte első feleségét, Valikát, akivel északon egy éttermet vezettek. Szlovákiába röviddel a rendszerváltás után tért vissza, és a pozsonyi Fórum Szállodában megnyitotta az ország első kaszinóját. Tulajdonosa volt például a híres pozsonyi Alžbetka kávéháznak is, ahol törzsvendég volt. Sportoló létére a jogi és gazdasági kérdésekben is otthonosan mozgott. Gyakran látták Vladimír Poór, a HZDS hírhedt magánosítója társaságában. A pincérek reggelente automatikusan hordták neki a kávét szódával, délután pedig a whiskyt jéggel. A Fórum szaunájában ismerkedett meg Zuzana Belohorcovával, aki akkor még az időjárást ismertette esténként a tévében. Viszonyuk néhány hónapig tartott, Zuzanát egy piros Volkswagen Beetle-vel ajándékozta meg, szakításuk után azonban elrendelte, hogy ne parkolhasson ingyen a szálloda parkolójában. Svoboda nagy labdarúgó drukker is volt, jelentős összeggel támogatta rendszeresen a Slovant. Mindenhová két testőr kísérte, hivatalos találkozóit is ők intézték.

Sem Vladimír Palko belügyminiszter, sem pedig Jaroslav Spišiak bűnügyi főigazgató nem nyilatkozott a gyilkosságról. Svoboda családtagjai is visszahúzódtak, az áldozat édesapját sokkos állapotban szállították kórházba. „Nagy temetés lesz” – árulta Svoboda egykori testőre. (dp, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?