MAGYAR HĺRLAP
A háború óta egyetlen év első harmadában sem született olyan kevés gyermek Magyarországon, mint az idén. Januártól áprilisig mindössze 30 290 csecsemőt hoztak világra az anyák, ez 461-gyel marad el 1999 első harmadától, 361-gyel kevesebb, mint az elmúlt esztendő hasonló időszakában regisztrált újszülött.
Keresés
TALLÓZÓ
Hallgattuk a nád susogását
ĺgy nyár elején, a vakáció dúlásának idején mindig eszembe jut, mit is csináltunk mi jó huszon-harminc egynéhány évvel ezelőtt ilyentájt. Arra biztosan emlékszem, hogy egy percet se bírtunk unatkozni. Városszélén, félig falun nőttem, no nem mint a gyom, csak mondjuk, mint a vadvirág.
Nyúlfaroknyi káosz
Néhány érintett csoportot leszámítva senkinek sem jó az, ami a Gázai övezetben történik.
Földet vissza csak nehezen adnak
Az elmúlt hét magyar vonatkozású sajtóvitáiból kétséget kizáróan kiemelkedik Kaszás Péter és Simon Zsolt földügyeket taglaló összeakaszkodása, amely számos tanulságot hordoz magában. E tanulságok közül az egyik például az: ha valaki tényeket tesz az asztalra, működésbe lépnek a párt önvédelmi reflexei, s ha az érdekek úgy kívánják, a perdöntő bizonyítékok is a nemzet szemétdombjára kerülnek.
Hol mit vehetünk ezen a héten olcsóbban?9
ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS
KAUFLAND, július 23-ig:
Őszibarack, kg 28,90 Sk
Gala dinnye, db 13,90 Sk
Salátauborka, kg 12,90 Sk
Sampinyon gomba, kg 59,90 Sk
BILLA, július 25-ig:
Paradicsom, kg 24,50 Sk
Őszibarack, kg 29,90 Sk
Uborka, kg 16,90 Sk
Vöröshagyma, kg 8,90 Sk
CARREFOUR, július 25-ig:
Nyári történelmi tábor Selmecbányán
A várva várt nyári vakáció sok gyerek számára csak lebzselést, céltalan csavargást jelent. Pedig ma már megszámlálhatatlan lehetőség van a szünidő értelmes eltöltésére. Az egyik ilyen a már kilencedik alkalommal megrendezett selmecbányai történelmi és honismereti tábor volt.
Megújuló nógrádi emlékhelyek
Egyfajta zarándokhely, nógrádi irodalmi emlékhely. Madách Imre sírhelye, a kastély és a mára felfrissített kiállítások mély élményt ígérnek a látogatónak. Annyi biztos, mióta a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumához tartozik a kastély, szemmel láthatóak a változások.
Kevés helyen van ennyi rendezvény
Ha elfogadjuk, hogy a kultúra önmagunk tükre, akkor mindenképp szívet melengető volt az 50. Járási Dal- és Táncünnepély Szepsiben. A Cserehát és a Bódva-völgy lakói, a fellépő csoportok igazolták, hogy itt még tiszták a források, és már nem ösztönösen, hanem tudatosan őrzik a hagyományokat.
Ahol a tévéműsort sem tudják rendesen fogni
Betegbiztosító Rimaszombatban, szociális biztosító Rozsnyón, munkaügyi hivatal Nagyrőcén, iskola, orvos Tornalján vagy Harkácson, óvoda Otrokocsban, a megyei vízművek elöljárósága Kassán, a megyei önkormányzat székhelye Besztercebányán.
Értékteremtés Jánokon
A Kassai-katlan délnyugati részén, Szepsitől hat kilométerre fekszik az 549 lakosú község, Jánok, ahol a múlt héten harmadszor rendeztek falunapokat a legkülönfélébb programokkal. Természetesen utcabál is volt, meg sörivó verseny, holott Jánokon valamikor híres szőlészet működött, és a borivás volt a divat.