Bár egy szívműtét miatt meg kellett szakítania a koncertsorozatát, a világsztárok közül az idén eddig David Bowie kereste a legtöbb pénzt turnézással. A billboard.com hivatalos adatai szerint az első félévben a sztár 45 millió dollárt zsebelt be.
Keresés
Óriási növekedés
A tengerentúlon a napokban a Digital Entertainment Group bejelentette, hogy a DVD-eladások átlépték a hárommilliárdos határt. Az újfajta lemezből a bemutatkozás évében, 1997-ben mindössze öt és félmillió fogyott. Jól mutatja az egyre növekvő piacot, hogy 2003-ban ez a szám már egymilliárd körül mozgott.
A Latin Grammy jelöltjei
Nyilvánosságra hozták az illetékesek, hogy az idei évben kik részesülhetnek a Grammy díj latin változatában. Érdekes módon a jól ismert sztárok nagy részét ezúttal teljesen mellőzték.
Szokatlan dokumentumfilm
Pénteken mutatta be egy New York-i mozi azt a filmet, amelyhez hamarosan mindenki hozzájuthat. A Metallica: Some Kind Of Monsters ugyanis DVD formájában megvásárolható lesz.
A HÉT TÉMÁJA
Tovább politizáló zenészek
November elején választások lesznek Amerikában, és a két elnökjelölt már most mindent megtesz annak érdekében, hogy bővítse a rá szavazók táborát. A zenészvilág is bekapcsolódik a kampányba.
Egyesül a két kiadó
A Sony Music és a BMG egyesülése elől nemrég minden akadály elhárult. A frigy részleteit tegnap hozták nyilvánosságra. Mint ismert, az Európai Bizottság néhány héttel ezelőtt azt jelezte, hogy a két multinacionális kiadó egyesülése ellentmondana az unió szabad versenyről szóló törvényeinek.
Dopeman km. Emilio: Nincsen arra szó
Az elmúlt hónapban került a boltokba Dopeman új albuma, A telep csicskája. A lemez első slágere az Every Breath You Take, az ismert The Police-sláger magyar átirata, amelyet a rapper Emilioval duettben ad elő.
A maxi cédé borítóján Dopeman fogyatékos húgával látható, aki egy orvosi műhiba miatt kénytelen így élni.
Interneten az új The Prodigy-lemez
Az eredeti tervek szerint augusztusban került volna a boltokba a The Prodigy várva várt új stúdiólemeze.
Elveszett a U2-album
Az elmúlt héten beszámoltunk arról, hogy egy rajongói honlap szerint Vertigo, azaz Szédülés lesz a címe az ír rockzenekar várhatóan novemberben megjelenő lemezének.
Santana ismét Budapesten
Amikor először játszott Magyarországon, a minőségi zenére kiéhezett rajongók betörték az egyik jegyiroda ablakát, hogy belépőhöz jussanak. Hiába, a jegyek már hetekkel korábban elfogytak.