Csapatbúcsúztató Tatán
A magyar csapat ünnepélyes búcsúztatására került sor vasárnap a Tatai Edzőtáborban Medgyessy Péter kormányfő és Gyurcsány Ferenc sportminiszter jelenlétében. A miniszterelnök beszédében kiemelte: a világot a verseny jellemzi, a demokrácia alapja is a verseny.
Keresés
MÉG 11 NAP AZ ATHÉNI MEGNYITÓIG
Beckenbauer derűlátó
München. Franz Beckenbauer szerint az új szövetségi kapitánnyal, Jürgen Klinsmannal győzhet a 2006-os hazai rendezésű világbajnokságon a német labdarúgó-válogatott. „Az embernek nagy célokat kell kitűznie maga elé, mint ahogy Klinsmann is teszi.
Attila már kibírja a kilencven percet
Németh Lívia (a sportrajongók lánykori nevén, Koday Líviaként ismerhetik) és Németh Krisztián sportolóként sok feledhetetlen pillanatot élhetett már át.
Iszinbajeva világcsúcsa
London/Heusden-Zolder/Tula/Litomyšl. A rúdugró Jelena Iszinbajeva 4,90 m-re javította saját, egy hete felállított világcsúcsát a londoni atlétikai Szuper Grand Prix-en. A 22 éves orosz klasszis hét nappal ezelőtt Birminghamben 4,89-et ugrott. Ezúttal első kísérletével vitte át a rekordmagasságot. A nemzetközi szövetség 2000 óta nem tesz különbséget szabadtéri és fedett pályás világcsúcs között.
Magabiztos magyarok
Budapest. A magyar fővárosban tegnap befejeződött az Unicum-kupa nemzetközi férfi vízilabdatorna, amelyet a várakozásnak megfelelően a magyar válogatott nyert meg. Kemény Dénes szövetségi kapitány legénysége szombaton 15:8 (3:2, 4:2, 3:1, 5:3) arányban verte Németországot.
Remák Zoltán címvédése
Budapest. A címvédő szlovákiai Remák Zoltán nyerte a Tour de Hongrie kerékpáros körversenyt. Szombaton az ukrán Varvaruk győzött az ötödik, Mezőkövesd és Kékestető közötti 143 km hosszú szakaszon Garamszegi (FTC) előtt. Remák ötödikként ért célba, s összetettben megőrizte előnyét.
Kajakban még hiányzik az érem
Van egy sikerhajója az országnak. Harmadik éve veretlen a világ vizein, s a közelgő athéni olimpián is az őt megillető helyen akar végezni. Aki nem tudná: a komáromi síkvizi kajaknégyesről van szó. Soós Tibor a Riszdorfer Richárd és Mihály, Vlček Erik, Juraj Bača alkotta egység tapasztalt klubedzője. Vele beszélgettem.
V. LIGA, KELET, DÉLNYUGATI CSOPORT – ŐSZI MENETREND
1. forduló, augusztus 7., 16.30: Krásnohorské Podhradie–Helcmanovce; augusztus 8., 16.30: Ple-šivec–Harichovce, Prakovce– Smižany, Chrasť nad Hornádom –Spišské Vlachy, Nálepkovo–Štítnik, Vyšné Opátske–Krásna, Jaklovce–Veľký Folkmár.
2. forduló, szeptember 14., 18.30: Štítnik–Kr. Podhradie; szeptember 15., 10.
KELET-SZLOVÁKIAI V. LIGA, DÉLKELETI CSOPORT – ŐSZI MENETREND
1. orduló, augusztus 8., 16.30: Poproč–Medzev, Hatalov–Čierna nad Tisou, Streda nad Bodrogom–Strážske, Veľké Revištia–Buzica, Naciná Ves–Michaľany, Košické Oľšany–Borša, Geča–Čičarovce.
2. forduló, augusztus 15., 16.30: Medzev–Čičarovce, Borša–Geča, Michaľany–K. Olšany, Buzica–Nac. Ves, Strážske–V.
Halasztottak a keletiek
Kassa. Ahogy azt a legfrissebb fejlemények is igazolják, az időjárás nem csupán télen, hanem már a nyári napokban is sok borsot törhet a futballisták orra alá.