Németh Lívia (a sportrajongók lánykori nevén, Koday Líviaként ismerhetik) és Németh Krisztián sportolóként sok feledhetetlen pillanatot élhetett már át.
Attila már kibírja a kilencven percet
„Érdekes, hogy az ultrahangvizsgálatok alapján azt mondták, kislány, de mi mindketten éreztük, fiunk lesz. A névadás körül nem voltak viták, mindenképpen magyar nevet szerettünk volna” – avat be a részletekbe a gömöriek játékosa.
„Egy nő életében eljön az a pillanat, amikor egyre jobban vágyik a gyerekre. Ezért nem volt nehéz otthagyni a kézilabdát, a sok utazás amúgy is egyre megterhelőbb volt” – mesél a gyermekvállalásról Lívia. Krisztián nem lehetett ott a szülésnél, de a baba érkezésének hírére Rimaszombatból azonnal Vágsellyére sietett, s azóta is legnagyobb rajongója feleségének és a kis Attilának. „Öröm figyelni, bármit is csinál. Futballmegszállott vagyok, a nap huszonnégy órájában a focira gondolok, de Lívi és Attila mellett teljesen kikapcsolódom.”
A kislegényre nem lehet panasz. Hagyja aludni a szüleit, csak néha nyűgös, a kis barátnőjétől kapott, rúdon lefelé ugráló piros egeret pedig órákig elnézné. A színes labdát már most is szereti, rúgótechnikáját zoknija gyakori lerúgásával tökéletesíti.
A ligaújonc hátvédje nem akar minden áron focistát faragni a fiából, de úgy véli, egy egészséges ember számára elengedhetetlen a sport. „A gyerekek legalább kiélik a versenyzési hajlamukat meg a bizonyítási vágyukat. Nem biztos, hogy élsportoló lesz, de sportszeretetünk biztosan megfertőzi őt is.”
A házaspár szabadidejében is a mozgást részesíti előnyben. Gyakran járnak úszni, túrázni, a tévét csak akkor kapcsolják be, ha sportközvetítés van. „Az Eb-t természetesen néztük. A cseheknek szurkoltunk, igazi látványos, dinamikus futballt mutattak be” – mondja a kézilabdakapus, aki a fociban is otthon van, s természetesen férje mérkőzésein is a lelátón szurkol. „Sokkal idegesebb vagyok, mint a saját meccseimen. Kívülről nézni a játékot jóval nehezebb, mint a pályán küzdeni a győzelemért. Szerencsére Attila jól viseli a mér-kőzések hangulatát, legtöbbször alszik. A többi futballistafeleség általában csak a második félidőre jár a gyerek miatt, de Attila kibírja a kilencven percet” – mosolyog Lívia.
A hosszúra nyúlt beszélgetés során mindketten hangsúlyozzák, a családjuk szeretete rendkívül sokat jelent számukra. Ezt a biztonságot szeretnék fiuknak megteremteni ők is, hogy bárhogy is alakul Attila élete, tudja, a szüleire mindig számíthat..
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.