Az ausztráliai Brisbane egyik kicsiny katolikus templomában könnyező Szűz Mária szobor, és a vérző ikonok ezrével vonzották a hívőket azután is, hogy kiderült: mesterséges folyadék csorog a kegytárgyakból.
Keresés
Bezáratták az égő áruház kapuit?
A legfrissebb adatok szerint 296-an vesztették életüket abban a tűzvészben, amely a paraguayi Asunción egyik külső kerületében tört ki vasárnap egy bevásárlóközpontban. Szemtanúk szerint a vezetés bezáratta a kijáratokat, hogy a vevők ne távozzanak fizetés nélkül.
Öt évre tervezte Irak megszállását Franks tábornok
Csalódást keltően alulinformált hírszerzés és vitatkozó tábornokok nehezítették az iraki háború megtervezését - mondta el a háborút levezénylő Tommy Franks tábornok. A tavaly júliusban visszavonult parancsnokot őszintén meglepte, hogy nem találtak tömegpusztító fegyvereket Irakban, hiszen ezek létéről közel-keleti arab vezetők is biztosították.
Keveset tudnak a világról az amerikai fiatalok
Tízből nyolc amerikai középiskolás nem tudja, hogy a világ legnagyobb demokráciája India, vagy hogy a Kínai Népköztársaságot Mao Ce-tung vezetésével hozták létre.
Pandora búcsút intett a szexnek
Pandora elhatározta, bebizonyítja, hogy az emberek félreismerik őt, ezért pornós múltját feledtetően szexmentes életre készül. Megfogadta, addig senkit nem enged az ágyába, míg azt nem érzi, hogy rátalált végre az igazi szerelem.
Minden ötödik német lány plasztikai sebészhez fordulna
A napokban egy kutatócsoport közvéleménykutatást tartott 9 és 14 év közötti német lányok között. Olyan eredményt kaptak, amelyre nem igazán számítottak.
Nicolas Cage elvett egy 20 éves pincérnőt
A 40 éves színész immáron harmadszor esküdött örök hűséget, ezúttal egy Los Angeles-i japán ételbár fiatal pincérnőjének.
TALLÓZÓ
BERLINER ZEITUNG
Néhány új tagország helyzetének tömör leírásával emlékeztet a lap arra, hogy három hónapja ment végbe az Európai Unió legnagyobb szabású bővítése. Az egész oldalas összeállításban a fő hangsúlyt – már mérete miatt is – Lengyelország kapja.
Bush miatt nőtt az Amerika-ellenesség
Fokozta az Amerika-ellenességet George W. Bush amerikai elnök politikája és diplomáciája az amerikaiak véleménye szerint, ez azonban a republikánusok négyötödét tökéletesen hidegen hagyja – ismertette egy felmérés eredményét a Newsweek című hetilap.
Esküvő és uborkaszezon
Az uborka szezonja tetőzik. Nem csupán a konzervgyárakban, hanem a politika színpadán is.