Fokozta az Amerika-ellenességet George W. Bush amerikai elnök politikája és diplomáciája az amerikaiak véleménye szerint, ez azonban a republikánusok négyötödét tökéletesen hidegen hagyja – ismertette egy felmérés eredményét a Newsweek című hetilap.
Bush miatt nőtt az Amerika-ellenesség
A megkérdezetteknek csupán 9 százaléka vélekedett úgy, hogy Bush tevékenysége „javított az Egyesült Államokról kialakult képen a világban”, miközben 60 százalék szerint „nagyobb Amerika-ellenességet keltett”.
A válaszadók egynegyede vélekedett úgy, hogy az elnök működésének „csak kis hatása volt akár az egyik, akár a másik irányban” – derült ki a közvélemény-kutatás eredményeiből. Ezzel szemben, amikor az amerikaiaktól azt tudakolták, hogy mekkora jelentősége van szemükben a külföldiek Egyesült Államokról alkotott véleményének, akkor az álláspontok élesen elkülönültek a politikai irányultságtól függően. Összesen a megkérdezettek 38 százaléka tartotta „nagyon” fontosnak a külföldiek véleményét, de csak a republikánusok 17 százaléka, szemben a demokraták 53 százalékával és a függetlenek 41 százalékával.
A felmérésben részt vevők 43 százaléka úgy ítélte meg: az elnök nem vonta be eléggé az Egyesült Államok szövetségeseit vagy a nemzetközi szervezeteket, hogy elérje diplomáciai céljait. „Éppen elég” választ adott 38 százalék, míg a „túlságosan” feleletet 11 százalék jelölte meg.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.