A napokban egy kutatócsoport közvéleménykutatást tartott 9 és 14 év közötti német lányok között. Olyan eredményt kaptak, amelyre nem igazán számítottak.
Minden ötödik német lány plasztikai sebészhez fordulna
A napokban egy kutatócsoport közvéleménykutatást tartott 9 és 14 év közötti német lányok között. Olyan eredményt kaptak, amelyre nem igazán számítottak. A tinédzserek jelentős része ugyanis nincsen megelégedve a külsejével, és ezért egy plasztikai sebészhez fordulna.
A tudósok szerint a médiában állandóan sulykolt szépségideált próbálják követni a fiatalok. "Magunk is elcsodálkoztunk mind ezen. Meglehetősen elkeserítőnek tartjuk, hogy olyan 9 éves lányokkal is találkoztunk, akik mindenképpen kés alá szeretnének feküdni. Ezzel ugyan még várniuk kell jó pár évet, mivel a szüleik az esetek nagy többségében nem egyeznek bele egy plasztikai operációba." - nyilatkozta a szakember. Elmondása szerint a 18 éves kor elérése után a megkérdezettek nagy része minden bizonnyal sort is kerít az operációra.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2008. 06.13.
Orbán: az SZDSZ-szel „vadházasság” lenne
2008. 06.13.
Nový článok
2008. 06.13.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.