Athén. Stuart O’Grady minden bizonnyal már régen elfelejtette az egyéni üldözőverseny fájdalmasan elveszített fináléját, akkor a brit Bradley Wiggins állhatott a dobogó legfelső fokára.
Keresés
Mostantól a döntő a tét
Athén. Valamennyi súlycsoportban befejeződtek a negyeddöntők, tizenegy kategóriában összesen 44 öklöző készülődhet azzal a boldog tudattal az elődöntőre, hogy szombaton vagy vasárnap már bizonyosan felállhat az olimpiai dobogóra.
Két orosz arnyérem
Athén. A 84 és a 120 kg-os súlycsoportban is orosz győzelem született a kötöttfogású birkózók athéni olimpiai versenyében.
Meglett az ezüstérem
Athén. Kis híján megfosztotta magát olimpiai ezüstérmétől Simon Diederik, a holland férfi evezősnyolcas tagja – az olimpikon egy taxiban hagyta a medált, amely azonban később meglett.
Diederik hétfőn este hagyta el a második helyért járó „jutalmát”, majd mikor ezt észrevette, azonnal bejelentést tett.
Egyfős fogadóbizottság
Belgrád. Egyfős „fogadóbizottság” várta az athéni olimpiáról világbajnok létére mindössze tizenegyedikként hazatérő szerb-montenegrói férfi kosárlabda-válogatottat a belgrádi repülőtéren.
Kovács Zoltánt is kizárták
Athén. A súlyemelő Kovács Zoltán a diszkoszvető Fazekas Róbert sorsára jutott: a Magyar Olimpiai Bizottságtól származó csütörtök délelőtti értesülése szerint őt is kizárták az athéni olimpiáról doppingvétség miatt.
Majoros aranyért ment
A magyar birkózóválogatott egy emberként ünnepelt, amikor Majoros István megcsinálta az utolsó pontot az 55 kilós kötöttfogásúak olimpiai döntőjében, és megszerezte a magyar csapat negyedik aranyát.
SAKK
A nyári tornáknak már hagyományosan a dortmundi szuperverseny a királynője. Idén a rendezők a nyolc résztvevőt két csoportba osztották, ahonnan az első ketten bejutottak az elődöntőbe. Innen aztán kieséses rendszerben folytatódott a viadal.
SPORT A KÉPERNYŐN
TV 2 – 22.50: Olimpiai összefoglaló.
DUNA TV – 19.00, 22.15: Olimpiai összefoglaló; 20.30: Olimpiai stúdió.
STV2 – 7.30, 19.50: Olimpiai stúdió.
MTV – 7.30, 12.10, 20.00: Olimpiai stúdió; 17.45: Olimpiai összefoglaló.
ČT2 – 7.30: Olimpiai stúdió egész nap.
EUROSPORT: Olimpiai stúdió egész nap. (ú)
BL-SORSOLÁS
Monaco. Csütörtök délután megtartották a labdarúgó BL csoportkörének sorsolását.
A-csoport: La Coruna, Liverpool, AS Monaco, Olympiakosz Pireusz.
B-csoport: Real Madrid, AS Roma, Leverkusen, Dinamo Kijev.
C-csoport: Bayern München, Juventus, Ajax, Maccabi Tel-Aviv.