A magyar birkózóválogatott egy emberként ünnepelt, amikor Majoros István megcsinálta az utolsó pontot az 55 kilós kötöttfogásúak olimpiai döntőjében, és megszerezte a magyar csapat negyedik aranyát.
Majoros aranyért ment
Fantasztikus sportemberről van szó, aki több mint tíz kilót adott le a győzelemért. 2000-ben 58 kilogrammban lett Európa-bajnok, de megszűnt a súlycsoportja. Két évre abba is hagyta a birkózást. Aztán egyszer csak visszatért és azt mondta: fogyasztok! A 2003-as világbajnokságon indult először 55 kilóban, de az első mérkőzésen kikapott, és végül csak 12. lett. Athénban megszenvedett az első találkozón, 0:3-ról fordított a japán Tojota ellen, de onnantól már nem volt megállás. A döntő előtt az ellenfél megpróbálta megtörni: a bemelegítő teremben az orosz edző vízzel „véletlenül” arcon locsolta, de Komáromi Tiborék nyugtatták, ne foglalkozzon vele.
Majoros a magabiztos döntőbeli győzelem után büszkén érkezett a sajtótájékoztatóra. „Tudom, hogy a közvélemény meglepődött a sikeremen, de biztos vagyok abban, hogy a birkózóberkekben nem így volt” – jelezte Majoros, hogy ő maga aranyért jött Athénba. Ami az ellenfelet illeti, az orosz Mamedaljev is elismerte Majoros győzelmének jogosságát, mint mondta, mindent megtett, de a sors úgy akarta, hogy ma a magyar nyerjen. Komáromi Tibor szövetségi kapitány: „Nagyon nyugodtak voltunk, még akkor is, amikor az ellenfél szerzett vezetést. A rivális a tipikus orosz iskolát képviselte, nem okozott meglepetést, bár Pisti tartott ettől. Nyugtatni is kellett, arról próbáltuk meggyőzni, hogy már korábban is sikerült a fordítás, a győzelem.” (ns, o-o)
NÉVJEGYKÁRTYA
NÉV: Majoros István
SZÜLETETT: 1974. július 11., Budapest
KLUBJA: Univer-KTE
SZÖVETSÉGI KAPITÁNYA: Komáromi Tibor
EDZŐJE: Kovács Zoltán
OLIMPIAI EREDMÉNYEI: 18. (2000), 1. (2004)
TOVÁBBI EREDMÉNYEI: vb 7. (1999), Eb 1. (2000)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.