Galánta. „Emlékül annak a 150 francia harcosnak, akik 1944 augusztusában erről a helyről szöktek át titokban a felkelés földjére, és vettek részt a harcokban” – olvasható a galántai állomásépület falán elhelyezett szlovák nyelvű emléktáblán.
Keresés
Három országból egy anyanyelvért
Felsőszeli. A magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma tavaly ősszel Édes anyanyelvünk címmel meghirdetett pályázatának a „Jelentés az anyanyelvről” kategóriájában az egyedüli felvidéki díjazott Mészáros Magdolna, a Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola pedagógusa volt. Vele beszélgettünk pályázati munkájáról és a hétköznapi életben végzett anyanyelv- és hagyományőrző tevékenységéről.
Nagycsaládosok köszöntése
Komárom. Az iskolakezdés kapcsán – az előző évek hagyományát folytatva – 10 nagycsaládos édesanya-édesapa vehetett át pénzadományt a napokban a város vezetésétől.
„Nyugosztaljad a hősöket, s vidd fel őket mennybe!”
Vők. A világháborúkban elesett hősök felújított emlékművét áldotta meg a múlt héten szombaton a szenci járásbeli kis település második falunapja keretében Zsidó János féli esperesplébános, aki a vőki híveknek is lelkipásztora.
Helyesen pályázni fél siker
Rimaszombat. A környezet- és természetvédelemre felhasználható PHARE CBC, határokon átnyúló támogatási források megszerzésének lehetőségeiről tájékozódhatnak szeptember 9-én, csütörtökön délelőtt 11 órától a Rimaszombati Körzeti Hivatal nagytermében.
Élő adás Királyhelmecről
Királyhelmec. A szüreti ünnepségek idején a Szlovák Televízió másfél órás élő műsort sugároz a Bodrogköz központjából. Az idei év legnagyobb költségvetésű produkciójában már több szlovákiai települést bemutattak, a nézők szeptember 25-én 14.40-től Királyhelmecről tekinthetnek meg egy öszszeállítást.
A perbenyiki jó példa
Királyhelmec
A római katolikus templommal szemben áll a mai zeneiskola. Egykor, a 16. század végén, a Perényi-féle vár köveiből itt épült meg először a Nyári család kúriája. Ez később elpusztult, és a helyén a 17. század közepén, I.
A szoroskői műút tervezője
A Szoroskőn átvezető út, amely a Sajó völgyét a Torna-patak völgyével köti össze, fogalommá vált nem csak az autósok számára, de minden bizonnyal már építésének idején is. Nagy vállalkozás volt ez a maga idejében, amelyet Raisz Christian, vagy ismertebb nevén Reisz Keresztély tervezett.
A Waterfall zenekar eddig megjelent munkáira érdemes odafigyelni
A saját szerzeményeiket játszó amatőr zenekarok nagyrésze a legkisebb technikai felkészültséget igénylő nagyon kemény rockot, esetleg a trash-, death-, nu- és még ki tudja milyen metált választja önkifejezési formájának.
Igényes zene, ambiciózus zenészek
Nádasdi Péter színművész 1977-ben született Királyhelmecen. Tanulmányait a Pozsonyi Színművészeti Főiskolán végezte. Martin Huba és Emília Vášáryová osztályába járt.