Három országból egy anyanyelvért

A pályázaton mindössze két felvidéki résztvevőt díjaztak, a másik kitüntetett – a költészet kategóriában – Gál Sándor költő, író, publicista.

Mészáros Magdolna amellett, hogy szlovák–magyar szakos pedagógusként negyed évszázada működik a Széchenyi Alapiskolában, a helyi Csemadok szervezet elnöke és a Csemadok mellett működő énekkar, valamint az iskola Csalogány gyermekkarának vezetője. „Amikor elolvastam a pályázati felhívást, úgy gondoltam, hogy mint felvidéki, kisebbségi pedagógusnak volna mit írnom a gyakorlati tapasztalataimról. Ez csak ötletként motoszkált bennem, mindaddig, míg meg nem kaptam Budapestről Padisáh Mihály, Miska bácsi levelét, akivel rendszeresen levelezek. Ő ösztönzött arra, hogy igenis próbálkozzunk a pályázaton, de ne egyéni pályázóként, hanem egy erdélyi és egy vajdasági kollégámmal közösen – idézi a pályázati részvételre ösztönző motívumot Mészárosné. – Miska bácsi ötlete az volt, hogy a három pedagógus „Három országból egy anyanyelvért” jeligével adja be közös pályázatát. Levelezéssel egyeztettük, ki mit írna be a pályázatba, végül mindhármunknak önálló munkája született, és ezt egy bevezetővel kapcsolta össze Miska bácsi.”

A felsőszeli tanítónővel együtt Erdélyből, Kibédről Mátyus Ilona, a Vajdaságból, Horgosról Kis Iván Anna dolgozta ki a pályázatot. Őket éppen a Magyar Rádió „Miska bácsi levelesládája” című műsora hozta össze, mivel tanítványaikkal együtt rendszeres levelezői voltak Padisáh Mihály nyelvművelő műsorának. 1994-ben mindhárom pedagógus tanítványai nyári táborozást nyertek, ők hárman ebben a táborban ismerkedtek össze, és azóta is tartják a kapcsolatot. „Munkámban arra szerettem volna rávilágítani – mondja Mészáros Magdolna –, hogy a kisebbségi létben dolgozó nyelvész milyen lehetőségeket ragad meg ahhoz, hogy tanítványai műveltségét növelje, illetve az anyanyelv, a család, a szülőföld, a magyarság iránti odaadásukat erősítse. Tanári munkám sokrétűségét, tapasztalataimat szerettem volna közreadni ebben a munkában, azt, hogy miben látom a hivatás szépségét, a napi szolgálat értelmét.”

A dolgozat külön bemutatja, hogy a magyar irodalomórákon miként foglalkozik a gyermekekkel, beszámol az olvasónaplók vezetésének és az ifjúsági regények megszerettetésének módjáról. Leírja azt is, hogy iskolai könyvtárosi beosztását hogyan használja ki munkája során. A magyar irodalom tanításában nélkülözhetetlennek tartja a földrajzi, a történelmi, a zenei, képzőművészeti, néprajzi ismeretek megszerzését és átadását. A pedagógus ecseteli, szűkebb régiója hagyományait hogyan építi be a tanításba rendhagyó irodalomórák keretében. „A deáki Szűz Mária-templomba is elvittem a gyerekeket, ahol a templomot bemutató Merva Arnold elmondta a Halotti beszédet, és felemelő érzés volt, amikor a tanítványaim vele együtt tudták mondani” – említ egy példát. Elmondja, miként készíti fel tanítványait az irodalmi témájú versenyekre. Részt vesznek például a Palóc Társaság pályázatain, a Katedra-versenyeken, ahol már országos első helyet is szereztek. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége által kiírt esszéíróversenyeken és a Csemadok szervezte anyanyelvi heteken, valamint a Határtalan Tanulmányi Versenyen is részt vesznek. Az Ispiláng országos néprajzi versenyen negyedikek lettek, bekapcsolódnak a Magyar Rádió levelező műsoraiba.

Vallja, sosem sajnálta az időt a tanítványaitól, mert ahhoz a Balzac-idézethez tartja magát, amelyet édesanyja írt az emlékkönyvébe: „Aki olvasni szeret, az az unalom óráit, amelyek elkerülhetetlenek életünkben, gyönyörűséges órákra cseréli föl. Ezt szeretném én átadni tanítványaimnak.”

Megemlíti, hogy a „Miska bácsi levelesládája” című műsorba való bekapcsolódás nemcsak a gyerekek fogalmazási készségét, képességeit is fejleszti, hanem Felsőszeli hírnevét is elviszi a világba. Ennek bizonyítéka, hogy a tanítónő 1997-ben Belgiumból kapott egy érdekes levelet, amelyben egy vak bácsi, Horváth Vilmos és felesége, Ötvös Erzsébet írják meg, hogy rendszeresen hallgatják a „Miska bácsi levelesládáját”, és abban a szeli gyerekek munkáját is, és szeretnék velük felvenni a kapcsolatot. Azóta leveleznek, és Vili bácsiék rendszeresen támogatják a felsőszeli alapiskolát. Az Ifi, a Tábortűz, a Katedra folyóiratokra fizettek elő a gyerekeknek, könyvjutalmat juttattak el az iskolának, az énekkar és a tánckar is kapott tőlük ajándékot.

S hogy mi ösztönzi Mészáros Magdolnát ilyen sokrétű tevékenységre? Erre a következő szavakkal adott magyarázatot: „Mindent megteszek azért, hogy magyarságunk megmaradjon, hogy legyen magyar gyerek az iskolában, szóljon a magyar ének a templomban, a faluban. Hittel vallom Sütő András szavait: Amíg egy nép énekel, messzire hallatszik a hangja.”