Budapest. Elhunyt Széchy Tamás. Minden idők legeredményesebb magyar úszóedzőjét tegnap hajnalban, 73 éves korában érte a halál. – Széchy Tamást a Magyar Úszó Szövetség saját halottjának tekinti – közölte Ruza József, a MÚSZ főtitkára, aki a halálhírt tudatta az MTI-vel.
Keresés
Döglött disznókat dugdosó angolok
London. Döglött disznókat dugott el a hatóság London különböző részein kriminológiai célból. A sertéstetemek későbbi tanulmányozása révén a halottkémek gazdagíthatják tudásukat, nevezetesen könnyebben és pontosabban meghatározhatják, hogy egy-egy emberi tetem mióta hever valahol.
Bokros Lajos fog tanítani a magyar egyetemen?
Csáky Pál miniszterelnök-helyettes:
A Selye János Egyetem ügyében mától Albert Sándor rektor úr illetékes nyilatkozni. Annyit mondhatok: a volt magyar pénzügyminiszterrel komoly tárgyalások folynak, és sokak szeme felcsillant Európában, mert Bokros Lajos professzor neve szakmai körökben jól cseng.
Csáky: az ANO megsértette a szerződést
Pozsony. Elégedett vagyok a Szlovák Villamos Művek privatizációs bizottságának döntésével – nyilatkozta Pavol Rusko gazdasági miniszter. A privatizációs bizottság az olasz Enelnek adná el az állami vállalat részvényeinek 66 százalékát.
Ma megnyitja kapuit a Selye János Egyetem
„Megvalósult a szlovákiai magyar nemzeti közösség régi álma, útjára indulhat ugyanis Szlovákiában az első magyar nyelvű felsőoktatási intézmény” – közölte Szigeti László oktatásügyi államtitkár a Selye János Egyetem mai ünnepélyes tanévnyitója alkalmából.
Fejkendős botrány a francia rendőrségnél
A francia rendvédelmi szolgálatokat is elérte a nemzetgyűlés által nemrég hozott "kendőellenes törvény" okozta vihar előszele: a minap ellenzős rendőrsapkája alá diszkréten betűrt muzulmán kendővel a fején jelent meg munkahelyén a párizsi közlekedésrendészet egyik női rendőre.
Koldusoknak ad hitelbe mobilt egy bangladesi bank
Koldusoknak ad hitelbe mobiltelefonokat egy bangladesi bank, amely amúgy is híres mikrohitelezéseiről. "Ügyfélkörünkből már csak a koldusok hiányoztak" - mondta Dipal Chandra Barua, a Grameen bank vezérigazgató-helyettese.
Kitörés előtt a világ legnagyobb vulkánja
Kutatók szerint hamarosan újra kitör a világ legnagyobb tűzhányója, a Hawaii szigetén álló Mauna Loa.
Megtalálták az álmok keletkezési helyét
Egy agyvérzésen átesett asszony vizsgálata révén svájci kutatók lokalizálták az álmodásért felelős agyi területet.
Az álmok mélyen az agy hátsó részén, az arcok, illetve a jellegzetes tájékozódási pontok vizuális feldolgozásáért felelős területen születnek, írta az Annals of Neurology című amer
Gyilkosság fajtalankodás megtagadásáért
Kedden tárgyalja a Szegedi Ítélőtáblán dr. Hegedűs István büntető tanácsa a mezőtúri emberölés ügyét, amelyben a vád szerint lelőtt egy fiatal fiút a vádlott, mert az nem akart vele fajtalankodni.