Pozsony. Szlovákiában a magyarlakta régiók továbbra is elmaradnak a bérek terén. Míg Pozsonyban az átlagbér eléri a 20 ezer koronát, addig a Nyitrai és Nagyszombati kerületekben csak 12-13 ezer korona körül mozog.
Keresés
A gilisztás ember
London. A földigiliszták érzelmi életét próbálta érzékelni Paul Hurley 25 éves brit művész, aki e célból kilenc napon át hevert fürdőnadrágban, fóliába tekerve egy sárgödörben, s néha megrágcsált egy levelet, vagy evett egy kis földet.
Rendelkezik útlevéllel Jozef Majský?
Monika Kuhajdová, a belügyminisztérium sajtóosztályának munkatársa:
Nincs. Amikor fogságba került, az összes útlevelét elvették, és akkor sem kapta vissza, amikor a főügyész döntése alapján kiengedték.
Kérhet újat?
Igen. Jozef Majský ugyanolyan állampolgár, mint bárki más, ugyanúgy beadhatja a kérvényt.
Nyugodt volt Gašparovič első száz napja
Pozsony. Csütörtökön lesz száz napja, hogy Ivan Gašparovič Szlovákia köztársasági elnöke. Grigorij Mesežnikov politológus szerint az elnök első száz napja viszonylagos nyugalomban telt, mivel beiktatására nem sokkal a parlament nyári szünete előtt került sor.
Helyére úszott az ötödik pozsonyi híd
Pozsony. Tegnap 16.45-kor befejeződött az ötödik pozsonyi hídtest túlpartra forgatása. A Szlovákiában műszakilag eddig egyedülálló műveletet több ezer ember figyelte a Duna mindkét partjáról.
TALLÓZÓ
THE SUN
A brit bulvárlap beszámolója szerint egyik újságírója három héten át pincérként tudott dolgozni az alsóház éttermében, s még egy pokolgép készítésére alkalmas anyagok utánzataival telt dobozt is bevitt az épületbe.
Tévétipró lettem
Mivel már a századik bőrt húzzák ugyanarról a zagyvaságról, azt tettem a tévékészülékkel, amit szerepe szerint Kari Györgyi Bacsó Péter Banánhéjkeringő című filmjének nyitójelentében a számítógép képernyőjével: fogtam és kihajítottam a sokadik emeletről. De nem úgy, mint Györgyike, üvegen keresztül.
Az adó nem védelmi pénz
Magyarország nem tanult a Bokros-csomagból, amikor kissé jobban ment, költekezett az Orbán-kormány, de a ciklus elején, fedezet nélkül, a Medgyessy-kormány is.
Szlovákia sem tanult a Bokros-csomagból. Történt egy s más, ami jó jelnek tekinthető.
Csak a reformot támogatják
Nem tudják, miként erőltetik át a parlamentben, de azért jót vitatkoznak rajta. Mi sem tudjuk, mikortól is kezdjük kommentálni a jövő évi állami költségvetés előkészítését. Ez ugyan hálás újságírói téma, de mégsem lehet hónapokig napirenden tartani.
Egy intézmény lejáratása
Mai rohadó világunkban egyszer csak kíváncsiak lettek néhányan a véleményünkre. Nálunk népszavazást akarnak kiíratni az európai alkotmányról, Magyarországon a kettős állampolgárságról.