Helyére úszott az ötödik pozsonyi híd

Pozsony. Tegnap 16.45-kor befejeződött az ötödik pozsonyi hídtest túlpartra forgatása. A Szlovákiában műszakilag eddig egyedülálló műveletet több ezer ember figyelte a Duna mindkét partjáról.

ČTK-felvételAz 5240 tonnás konstrukciót még pénteken rácsúsztatták a négy uszályból álló hajóvontára. A forgatás műveletét ennek ellenére csak szombat este hatkor tudták elkezdeni, mivel a teflonos anyagból készült csúszótestek egy része nem bírta a terhelést és felhomorodott. Ezeket a csúszó konstrukció maga előtt tolta. A hiba kiküszöbölése után harminc-negyven centiméterrel mozdították meg az együttesen nyolc tonnánál is nehezebb konstrukciót. „Tekintettel a munkabiztonságra, éjszaka nem folytattuk a műveletet. S persze az érdeklődőket sem szerettük volna megfosztani ettől az egyedi látványtól” – nyilatkozta szombaton Ladislav Csáder, a kivitelezést végző Metro Részvénytársaság vezérigazgatója.

ĺgy a művelet tegnap reggel folytatódott, fél nyolctól. Az úszó konstrukció, melyet a Duna folyása hozott mozgásba, s a partról acélsodronyokkal fékezték, délre körülbelül az út negyven százalékát tette meg. A parttól mintegy negyven méterre levő, tízes számú pillért 16.45-kor érte el, erősítette meg Alexander Menyhárt, a Doprastav egyik vezetője.

A hazánkban eddig páratlan műveletet ezrek követték figyelemmel a Duna mindkét partjáról. A jobb part csakhamar megtelt, így a bámészkodókat a bal partra, a belügyminisztérium és az épülő Nemzeti Színház közti építési területre irányították, de sokan a Kikötői vagy az Öreg hídról követték figyelemmel a lassúsága miatt egyébként nem kimondottan látványos eseményt.

A Kassai úti híd munkaelnevezést viselő építményt ma csúsztatják rá a ligetfalui parttól negyven méterre levő pillérre, ugyanazzal a technikával, ahogy a hajóvontára helyezték. Az építkezés a tervek szerint a jövő év májusában fejeződik be. Az eddigi négyet tehermentesítő újabb híd 854 méter hosszú és 32 méter széles lesz. Magassága 36 méter. Az eredeti tervek szerint 3,6 milliárd koronába került volna, ám az építkezés elhúzódása miatt további 680 millióval drágább lesz.

Azt egyelőre nem tették közzé, mekkora veszteség érte a hajózási társaságokat a személy- és teherszállítás leállítása miatt. Az Állami Hajózási Felügyelet szeptember 16. és 21. között megtiltotta a közlekedést a Duna pozsonyi szakaszán. A hajók keddig a pozsonyi kikötőben vesztegelnek. „Partnereinket előre figyelmeztettük a forgalomkorlátozásra. Egyébként naponta átlagosan 10 ezer tonna áru halad át ezen a szakaszon, ami 10-12 hajót jelent, mindkét irányban” – mondta Katarína Mihalovičová, a Hajózási és Kikötő Vállalat kereskedelmi igazgatója. (s, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?