Párkány. Ünnepélyes pillanatok helyszíne volt tegnap a Mária Valéria híd. Az Európa Parlament két néppárti képviselője, Bauer Edit (MKP) és Schmitt Pál (Fidesz-MPSZ) közös nyilatkozatot írt alá a két ország uniós és eurorégiós együttműködéséről. Levelüket díszes palackba zárva a Duna, az európai nemzeteket összekötő folyó hullámaira bízták.
Keresés
RENDŐRSÉGI NAPLÓ
Vonat alá vetette magát
Rózsahegy. Életét vesztette az a 73 éves férfi, aki csütörtökön a vonat elé vetette magát.
Vita helyett hallgatás
Rozsnyó. Meglehetősen lagymatag légkörben zajlott a képviselő-testület legutóbbi ülése. Aki a korábbi gyakorlathoz hasonlóan ádáz csatákat várt a programpontra kerülő költségvetés-módosítás terén, annak csalódnia kellett.
Pénz kellene a felújításra
Kassa. Néhány nappal ezelőtt fejezte be munkáját Kassán az a szakmai bizottság, mely a zsidó hitközösség tulajdonába visszakerült ingatlanok állagát mérte fel Szlovákiában. Kladek Gábor művészettörténésszel a Slovan szálló mögött, a Roosevelt utca elején álló egykori zsidó kaszinót is megtekintették.
Lesz elég hal a karácsonyi piacra?
Bárca/Perény. A kassai és Kassa környéki családok karácsony esti ünnepi vacsorájának nélkülözhetetlen fogását, a pontyot leginkább a bárcai illetve a perényi halastóból halásszák. Az idén azonban, úgy tűnik, változni fog a helyzet.
NAPTÁR
Október 23
EGY GONDOLAT
„Az igazságérzet az emberiség
létfenntartási ösztöne.”
Lengyel Menyhért
NÉVNAP
Gyöngyi
Magyar eredetű név, jelentése: gyöngy. Ma ünnepelnek a szlovák Alojziák is. Nevük az Alojz férfinév változata.
MAI ÉVFORDULÓINK
15 éve kiáltották ki a Magyar Köztársaságot.
HOROSZKÓP
Kos:
Az önkifejezés szabad útját kellene keresni, és valószínűleg nem is tud megnyugodni, míg meg nem találja. Mindez életének kinőtt szempontjainak elvesztésében ölthet formát.
Bika:
Legyen szívélyes a szomszédaival, de ne legyen túl bizalmas.
Bátor nőket keresnek
Párizs. Az Európai Űrkutatási Ügynökség (ESA) – ez az intézmény valószínűleg még nem hallott a magyar Anettkáról – nemdohányzó, 25-40 év közötti nőket keres egy jövő februárban kezdődő kéthónapos űrutazáshoz. Az út során a súlytalanságnak a női szervezetre gyakorolt hatását kívánják tesztelni.
Anettka mégis repülhet
Budapest. Fehér Anettka 2005. március elsején az oroszországi Csillagvárosba utazik, hogy megkezdje féléves űrhajós kiképzését és hogy felkészüljön a várhatóan 2007-ben sorra kerülő űrutazására – jelentette be Anettka menedzsere, Forgách Rezső a héten a Fészek Klubban tartott sajtótájékoztatón.