Budapest. Fehér Anettka 2005. március elsején az oroszországi Csillagvárosba utazik, hogy megkezdje féléves űrhajós kiképzését és hogy felkészüljön a várhatóan 2007-ben sorra kerülő űrutazására – jelentette be Anettka menedzsere, Forgách Rezső a héten a Fészek Klubban tartott sajtótájékoztatón.
Anettka mégis repülhet
Amit egyszer Anettka és az ő Rezsője (élettársa, menedzsere) a fejébe vesz, az megvalósul. A hölgy szokásos viseletében, fekete kis bőrnadrágban, fekete csizmában és neccharisnyanadrágban fogadta a sajtó képviselőit, Grósz Andor doktornak, a Szegedi Tudományegyetem repülő- és űrorvosi tanszékvezetőjének társaságában, hogy beszámoljon az előkészületekről. Egyértelmű siker, hogy az oroszországi Csillagváros vezetői fogadják Anettkát és ingyen kiképzik űrhajósnak. Március elsején kezdődik a kemény munka, edzés és tanulás: vizsgák, túlélő túrák és komoly tréningek várják a magyar hölgyet. A kiképzési program listája tekintélyes: nyolc magas szintű vizsga vár rá. A kiképzés menetéről gyakran tudósít majd a produkció stábja.
Meg kell tanulnia az orosz szaknyelvet, hiszen hiába orosz–történelem szakos tanár, a szakkifejezéseket nem ismeri. Meg kell ismerkednie az űrhajó működésével, repülési kiképzésen, súlytalansági repüléseken és folyamatos egészségügyi vizsgálatokon vesz majd részt.
Anettka állítólag nem űrturista lesz, hanem űrhajós. Ez nagy különbség. A másik fontos tudnivaló: bár képzett űrhajós lesz, nem biztos, hogy repül is majd. De a kiképzés alapfeltétel, ezen mielőbb túl kell esnie. A konkrét repülésre – ha sor kerül rá – külön kell majd felkészülnie, és az akkori egészségi állapota is meghatározó lesz. Ha repülhet, az űrben dolgoznia kell, tudományos kísérleteket végrehajtania, amire ugyancsak betanítják. Hogy mikor repülhet, az attól is függ, jelentkezik-e fizető űrturista a nagy kalandra. Az űrturisták elsőbbséget élveznek, a 20 millió dollár fejében – ennyit kell fizetnie annak, aki csak nézelődni akar az űrben. Az is feltétel, hogy a többi űrhajós nemzet szakmai szövetsége rábólintson Anettka személyére.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.