Bárca/Perény. A kassai és Kassa környéki családok karácsony esti ünnepi vacsorájának nélkülözhetetlen fogását, a pontyot leginkább a bárcai illetve a perényi halastóból halásszák. Az idén azonban, úgy tűnik, változni fog a helyzet.
Lesz elég hal a karácsonyi piacra?
A bárcai helyzettel ellentétben Perényből jó hírekkel szolgálhatunk. Amint azt Matej Gretzer, az EDEMI halásztársaság vezetője elmondta, elegendő hallal rendelkeznek, és két napja elkezdték az őszi lehalászást. Már az első hálóhúzás is sikeres volt, hiszen nem kevesebb mint kilencven mázsa halat fogtak. Ez a társaság tavaly is 40 tonnányi halat biztosított a karácsonyi piacra, s garantálják, hogy az idén akár ettől többet is képesek lesznek szállítani. Perényben a kihalászott pontyok és kárászok árusítását ezekben a napokban már el is kezdték, és karácsony előtt a környék falvaiban is tervezik az alkalmi standok felállítását. A piacra ezúttal leginkább 2,5-3 kilós pontyokat szállítanak, mégpedig azért, mert az utóbbi évek gyakorlata bebizonyította, hogy ezek iránt a halak iránt a legnagyobb a kereslet.
Matej Gretzer a perényi halászat jövőbeli elképzeléseiről elárulta, azt tervezik, Magyarországról hoznak be pontyokat, mert ezek izmosabbak, és a húsuk is ízletesebb az itt tenyésztett hagyományos fajtánál. Újdonságnak tekinthető az is, hogy a ragadozó halfajták közül csukákat telepítenek majd a nagy múltú perényi halastóba.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.