Ma, amikor a digitális fotótechnika robbanásszerű fejlődésének és piaci térhódításának vagyunk tanúi, eseményszámba megy, ha egy „echte” fényképészmesterrel találkozhatunk, aki még a „békebeli” képrögzítési eljárásokat ismeri, s a szakma immár több mint fél évszázada a kisujjában van.
Keresés
Nyílt levél a magyarsághoz
Október 22-én délelőtt Bauer Edit (Szlovákia) és Schmitt Pál (Magyarország) európa parlament-i képviselők, a néppárti képviselőcsoport tagjai sajtótájékoztatót tartottak az Esztergom és Párkány közötti Mária Valéria hídon, melyen részt vett Meggyes Tamás polgármester, Knapp János Pál alpolgármester
Folytatják a hagyományt
Vasárnap írták alá a dél-angliai Canterburyben a brit város és Esztergom testvérvárosi kapcsolatáról szóló megállapodást. Az anglikán és a magyar katolikus egyház, ezzel együtt a két érseki székhely kapcsolata közel 850 éves.
Koszorúzás és fáklyagyújtás
Október 23-án, szombaton délelőtt 10 órakor a volt Megyeháza dísztermében gyűltek össze a meghívottak, az érdeklődők, fiatalok és idősebbek mint a történelmi súlyú és fontosságú események szemtanúi. Ezekben a borongós, szomorú októberi napokban nemzeti forradalmunk, 1956 országos és helyi, esztergomi eseményeire emlékeztünk.
HOROSZKÓP
Kos:
Szinte kicsattan az egészségtől, derűs magabiztossága mindenkit magával ragad. Ha az életvitele lehetővé teszi, akár nyilvánosság előtti sikerekre is felkészülhet.
Bika:
Ön fél valamilyen vállalkozástól. Sose felejtse, hogy az kockáztat igazán, aki nem mer kockáztatni.
NAPTÁR
Október 29
EGY GONDOLAT
„A valóság nemcsak
elevenebb, de tökéletesebb
is a fantáziánál.”
Nyikolaj Csernyisevszkij
NÉVNAP
Nárcisz
A név görög eredetű, virágot jelent. Ma ünnepelnek a szlovák Klárák is.
MAI ÉVFORDULÓINK
165 éve született Steindl Imre építész.
Ütközés a tengeren
Oslo. Összeütközött egy norvég tengeralattjáró, valamint egy ugyancsak norvég tartályhajó Anglia északnyugati partjainál tegnap hajnalban. A rendkívül szerencsésnek mondható baleset a Külső Hebridákhoz tartozó Lewis sziget közelében történt.
Bányaomlás Szibériában
Moszkva. Vélhetően bányaomlás következtében 13 bányász vesztette életét tegnap Oroszországban, a közép-szibériai Kemerovói terület egyik szénbányájában – közölte a mentési munkák végeztével a rendkívüli helyzetek minisztériumának helyi igazgatósága.
Pánik Bukarestben
Bukarest. Ijedtséget, egyeseknél pánikot, az érzékenyebb embereknél ájulást okozott a tegnapra virradó éjjel történt földrengés Bukarestben, de a reggeli jelentések szerint a főváros épületeiben nem esett kár, halottak, sebesültek sincsenek.
Töklámpás és halálfáklya
Nálunk is terjed a köztudatban amerikai divatnak vélt Halloween, a szellemünnep, hozzá illő maszkokkal, töklámpásokkal, s persze apró ajándékokkal. A valójában kelta hagyományokban gyökerező szokás üzletnek sem utolsó: óriási profitot hoz a kereskedők konyhájára.