EP: másodrendű választás komoly belpolitikai következményekkel

Ami igaz a hazai politikára, az nyilvánvalóan nem érvényes az európaira: Szlovákia már csak méreténél fogva sem tudja érdemben befolyásolni az utóbbit, a 15 szlovákiai EP-képviselő nem fog drámai változásokat okozni a 720 fős europarlament erőviszonyaiban. Az mindenesetre elmondható, hogy a hazai eredmények hatványozottan követték az összeurópai trendeket, mindenekelőtt a szélsőségesek előretörését.

Az echte szélsőjobb hozta a maga megszokott nagyjából 15 százalékát, ennek nagy részét most a Republika (12,53%) tudta megszerezni, két képviselőt juttatva ezzel az EP-be. Csakhogy, ha figyelembe vesszük a Smer egyre szélsőségesebbé válását, ami most már évek óta tartó tendencia, valamint azt, hogy az EP-kampányában a Hlas is egyre szélsőségesebb húrokat pengetett, illetve a tényt, hogy az európai szocialisták korábban mindkét párt tagságát felfüggesztették, az ezekre leadott szavazatokat is inkább a szélsőséges táborhoz kell sorolni. A Smer csaknem 25 százalékával (5 EP-képviselő) a populista és autokrata (tekintélyelvű, demokráciaellenes) jelzőkkel is felruházható tábor támogatottsága 40 százalékra ugrik, a Hlas szavazatainak (7,2%, 1 EP-képviselő) ideszámolásával pedig az ötvenet közelíti. Ez pedig az adott tekintetben mindenképpen az uniós élbolyba repíti Szlovákiát, lehet, hogy dobogós helyre is elég, bár itt nagy a tolakodás, főleg a visegrádi szomszédaink részéről… Amikor a Smer politikusai, mint például Tibor Gašpar arról beszélnek, hogy a többséget a nemzeti és konzervatív erők szerezték meg Szlovákiában, amivel egyértelmű jelzést küldtek a választók Brüsszelnek, akkor lényegében ugyanezt mondják, csak más szavakkal. (Az már más kérdés, hogy ezzel részben azt akarják leplezni, hogy nem a Smer végzett az első helyen.)

Ami várható volt, az jórészt bejött

Az EP-választás jelentős mértékben a megszokott sémák szerint zajlott, nagy valószínűséggel megjósolható eredményekkel. Nézzük, melyek ezek! Klasszikusan ide tartozik a várható alacsony részvétel, ezen belül a politikai spektrum két szélén erősebb mobilizáció, de most ezekhez jött még a Fico elleni merénylet várható mobilizációs hatása a Smer javára, illetve, hogy Pellegrini távozásával az elnöki bársonyszékbe a Hlas meggyengülhet. Ugyanakkor az is várható volt, hogy a kormánykoalíciónak a demokráciát és jogállamot aláásó lépései a demokratikus közép választóit is mobilizálni fogják, vagy inkább a tüntetéshullám és a köztársaságielnök-választás alatti magas mobilizáció kitart az EP-választásig. Igazából csak ezeknek a várható történéseknek a mértéke volt kérdéses.

A legnagyobb meglepetést alighanem maga a részvétel, a mobilizáció sikeressége okozta. A 34,4%-os részvételi arány nemcsak messze a legmagasabb a Szlovákiában 2004 óta tartó EP-választások történetében, hanem először fordult elő, hogy nem Szlovákia volt a legutolsó a részvétel tekintetében az unió tagállamai között. 2004 és 2019 között végig sereghajtók voltunk, és bár most is hátul kullogtunk, de négy országot (Horvátország, Litvánia, Bulgária, Lettország) megelőztünk. Az átlagos részvétel (az EU 27 tagországának átlaga) egyébként 51 százalék volt, 1999 óta a legmagasabb. Idehaza a legutóbbi, 2019-es 23%-hoz képest (ami eleve szlovákiai rekord volt) bő 11 százalékponttal ugrott meg az urnákhoz járulók aránya. Ebben valószínűleg kulcsszerepe volt a Fico elleni merényletnek, de a növekvő politikai polarizáció és a jogállamért folytatott küzdelem is fontos szerepet játszhatott.

A régi hagyományokhoz hűen a mozgósítás most is a politikai paletta két ellentétes pólusán volt a legsikeresebb. Már több EP-választáson is megfigyelhettük, hogy az alacsony átlag mögött magasabb aktivitás figyelhető meg az európai integráció iránt leginkább elkötelezett, az átlagosnál iskolázottabb, urbánusabb, magasabb jövedelmű választók körében, akik jellemzően a demokratikus közép törzsbázisát alkotják. Ez most is a PS győzelméhez vezetett (28,7%, 6 EP-képviselő), akárcsak öt évvel ezelőtt, amikor még a PS–Spolu páros indult (20,1%).

Az ellenpólus is sikeresen mobilizált; érdekesség, hogy az aktuális neonáci gyökerű szélsőjobbos párt, a Republika csaknem pontosan olyan eredményt ért el, mint Kotleba pártja (ĽSNS) öt évvel ezelőtt (12%). Mondjuk, ez nem meglepő, tekintettel arra, hogy a párt vezető politikusai korábban szinte kivétel nélkül Kotleba pártjában politizáltak, mielőtt otthagyták mesterüket és létrehozták a Republikát. Ami viszont változott, hogy hamvaiból feltámadt a Smer, amely immár egyértelműen szélsőséges pártnak nevezhető, és a Fico elleni merényletet is meglovagolva szintén sikeresen mozgósított, így behúzta a második helyet. 2019-ben a Smer még leszálló ágban volt egy vereségsorozat kellős közepén, Fico hátrébb lépett és átengedte a miniszterelnöki pozíciót Pellegrininek. Már csak az ő jelenléte miatt is a párt még csak úton volt az extrémizmus felé, továbbra is kettős arculat jellemezte. Ennek ellenére – és még a Hlas jelenlegi képviselőivel együtt is – csak alig 16%-ig jutottak. Most a két párt a szavazatok csaknem harmadát söpörte be, persze ennek jó részét, csaknem az összes voks egynegyedét a Smer szállította.

Egy hattyúdal kezdete?

A Hlas mindenképpen súlyos visszaesést könyvelhetett el, ennek mértéke talán a második jelentősebb meglepetése az EP-választásnak. A 7,2%-os eredmény a fele sincs annak, mint amit a standard országos közvélemény-kutatásokon az EP-választást megelőzően hónapokon keresztül mértek a pártnak. Arról nem is beszélve, hogy sokáig a Hlas tűnt a 2023-as előre hozott választáson a befutónak, és Pellegrininek miniszterelnöki ambíciói voltak.

A mostani zuhanást csak részben magyarázza, hogy a Hlas egy tipikusan középen álló párt volt, a lehető legátlagosabb szlovákiai választókkal – ez pont az a kategória, amely hagyományosan nem tud a pólusokon állókhoz hasonló mértékben mobilizálni az EP-választáson. A másik magyarázat, hogy – bár a köztársasági elnök bársonyszékébe, de mégiscsak – távozott a párt alapítója, legfontosabb arca, vezető személyisége, Peter Pellegrini, és vele ment a párt ideológiai profilja is, nélküle tényleg nehéz megkülönböztetni a Hlast a Smertől. A középen álló párt mítoszát folyamatosan rombolta, hogy először koalícióra léptek a Smerrel, hogy a kormányon belül semmilyen ellensúlyt nem tudtak képezni a demokráciát és a jogállamot romboló lépéseknek. 

Mindez folytatódott azzal, hogy miként zajlott – jókora csúsztatásokkal és teljesen megalapozatlan ijesztgetéssel – a Pellegrini melletti, vagy inkább a Korčok elleni elnökválasztási kampány. Ehhez járult az EP-kampányban is a szélsőséges pártokra emlékeztető riogatás a migránsokkal és az EU-val, például, hogy a szlovákok elveszthetik a házukat és autójukat az unió miatt. Csakhogy ezen a térfélen nagy volt a verseny, és a Smer, a Republika vagy az SNS is jóval autentikusabbnak tűnhetett az unióval szembeni alattomos vádaskodással, mint az elvileg szociáldemokrata középpárt Hlas…

A Hlas a konkurensekkel ellentétben nem tudott fajsúlyos jelölteket felsorakoztatni az EP-listáján: mintha kimondatlanul is elismerte volna, hogy egy másodrangú választásnak fut neki másodrangú jelöltekkel, ráadásul nem sokkal az elnökválasztási kampány után, amely lefárasztotta őket. Továbbá Pellegrini után a belügyminiszter, Matúš Šutaj Eštok vette át a Hlas vezetését. Igen, az a Šutaj Eštok, aki oroszlánrészt vállalt a jogállam szétverésében. Ezek után a Hlas már nehezen moshatja le a bélyeget, hogy tényleg csak egy Smer 2, aminek semmi létjogosultsága nincs.

Ezzel el is jutottunk az EP-választás lehetséges belpolitikai következményeiig.

A koalíción belül
Szögezzük le: nem gondolom azt, hogy Fico és Pellegrini az elejétől fogva meg voltak egyezve, és a Hlas létrehozása csak színjáték volt. Arról azonban sok más kommentátorral együtt meg vagyok győződve, hogy ha lett volna egyezség, nagyon hasonlóan cselekedtek volna. A Hlas és a Smer külön-külön több szavazatot szerzett a 2023-as választáson, mintha egy pártként indultak volna, és Pellegrini is jóval kisebb eséllyel vágott volna neki az elnökválasztásnak Fico pártjának jelöltjeként. Így elérték, hogy övék a parlamenti többség, a kormány és a köztársasági elnöki bársonyszék. Uralják a törvényhozói és a végrehajtói hatalmat. Tehát minden megvalósult, amit elvileg egy cinikus titkos alku tartalmazhatott volna. Mostanra azonban a fent leírt okok miatt megkérdőjeleződött a Hlas létezésének értelme. Valóban, a továbbiakban mi szükség egy meggyengült Smer 2-re, ráadásul Pellegrini nélkül?
Ehhez jön még a szlovák politika egy másik szép hagyománya: t. i. hogy Fico koalíciós partnerei nem szoktak hosszú életűek lenni, sőt általában egy kormányzati ciklust sem szoktak túlélni. A Smer kicsinálja és kannibalizálja koalíciós partnereit, elszívja a választóikat. Most ez a veszély a Hlas és az SNS esetében áll fenn. Az utóbbinál paradox módon már másodszor. Andrej Danko, bár a Hlasnál messze erősebb jelöltekkel indult, mégis hatalmasat bukott az EP-választáson (1,9%). De az, hogy nem lett belőle EP-képviselő, oda is vezet, hogy újult erővel fogja magának követelni a Pellegrini után megürült házelnöki széket. A Hlasnak elvileg nem kellene engednie neki, hiszen mellette szól a választási matematika. Elvben Danko és csapata lesz nagyobb nyomás alatt, hisz a koalíció fenntartása nekik fontosabb – egy előre hozott választáson simán kipottyannának a parlamentből. Csakhogy Danko gyakran cselekszik irracionálisan, és nem zavarja, ha – képletesen szólva – nekimegy a falnak (nem képletesen meg, mondjuk, egy közlekedési lámpának).
Emellett Szlovákiában nagyon gyakori, hogy a pártok közvélemény-kutatási adatai egy választás után jókora korrekciót követően a választási eredményhez hasonulnak. (Bár ide kívánkozik, hogy ez többnyire a hazai parlamentbe való voksolást követően szokott megtörténni.) Vagyis a Hlas is a választási küszöb környékén találhatja magát egy újabb közvélemény-kutatásban. Természetesen a nevető harmadik kényelmes pozíciójában Robert Fico ül, aki élvezettel nézheti, ahogy két koalíciós partnere egymást öli, miközben az ő kegyeit keresi. Lehet, hogy paradox módon ez fogja átmenetileg életben tartani a Hlast – ha Fico túl korán visszaemelné őket a Smerbe, az ő pártja háborúzhatna Dankóval…
Hosszabb távon azonban a Hlas léte komolyan megkérdőjeleződik, mert mindkét oldalra nyitott demokratikus középpártként már nem fogja tudni eladni magát, egy második Smerre meg valóban mi szükség lenne. Pláne, ha a radikalizmusban és populizmusban akarja felvenni a versenyt a Smerrel vagy a Republikával – ahogy azt az EP-kampányban láttuk. Egy ilyen versenyben vesztésre van ítélve.

És a másik, demokratikus oldalon?
A PS nemcsak megerősítette vezető pozícióját a demokratikus középpártok között, hanem nyomasztó fölényével elmozdult a kizárólagosság irányába. Rajta kívül csak a KDH jutott be az Európai Parlamentbe (7,1%, 1 EP-képviselő), igaz, az SaS és a Demokraták is nagyon közel voltak a küszöbhöz. Nagyon kevés hiányzott ahhoz, hogy a demokratikus oldalnak legyen még legalább eggyel több, a Smernek pedig eggyel kevesebb EP-képviselője, s ez jobban is tükrözte volna a szlovák választók akaratát. A jobbközép demokratikus pártok kudarca és a kereszténydemokraták mérsékelt sikere mindenesetre komoly kérdéseket vet fel a jövőre nézve.
Az egyik lehetséges kimenetel, hogy az EP-választás eredménye a szlovákiai belpolitikára is rányomja a bélyegét, és a társadalmi konzervativizmust képviselő, regionálisan jól beágyazott KDH mellett csak a PS marad talpon (értsd: ugorja meg a parlamenti küszöböt). A Progresszív Szlovákia már sokat tett azért, hogy eltávolodjon a nevében szereplő ideológiai jelzőtől, és egy demokratikus középen álló gyűjtőpárttá váljon. Ebben nagy szerepe volt a külső személyiségek bevonásának, legutóbb Ódor Lajos EP-listavezetővé tétele bizonyult telitalálatnak (kis híján 295 ezer karikázós preferenciaszavazat, amivel több mint 100 ezret vert a második helyezett Ľuboš Blahára az EP-választáson). Ha ez a tendencia folytatódik, és további hiteles emberek csatlakoznak, akkor a kisebb középpártok nehéz helyzetbe kerülnek. A növekvő társadalmi polarizáció, valamint a másik oldalon álló erős autokrata-populista párttal, a Smerrel szembeni ellenpólus megteremtésének a vágya is a PS táborába hajthatja a demokratikusan gondolkozó választókat, s ez egyfajta hógolyóeffektusként működhet. Sokan úgy láthatják, hogy csak a PS győzheti le a Smert egy választáson.
A másik oldalon az arányos választási rendszer mindig is kedvezett a több kisebb pártnak, és a demokratikus közép mindig is töredezettebb volt a nacionalista-populista-autokrata oldalnál. A ki-
sebb pártok, főleg az SaS és a Demokraták, egymással és más, kisebb, parlamenten kívüli erőkkel integrálódva növelhetnék esélyeiket valamiféle piacpártibb, konzervatívabb alternatívát kínálva a PS-szel szemben, de persze azzal potenciális partnerként számolva. Ebben nagy segítség lenne, ha Igor Matovič megosztó és konfliktusokat generáló, romboló jellegű személyisége és pártja az EP-választáshoz hasonlóan eltűnne a süllyesztőben, de a PS-hez hasonlóan a hiteles személyiségek bevonzása is segíthet. Itt mindenképpen meg kell említeni az elnökválasztás második fordulójában csaknem 1 millió 244 ezer szavazatot begyűjtő Ivan Korčokot – nem mellékes, hogy akar-e a politikában maradni, és ha igen, hogyan. A PS-t erősíti, vagy valamilyen azzal versenyző alternatíva élére kíván-e állni.

Végezetül mi, magyarok
A magyar választók tekintetében egyre inkább világossá és elfogadottá válik, hogy az etnikai politizálásnak vége. A Magyar Szövetség most már sokadszorra nem tudta megugrani az 5%-os küszöböt egy országos szintű választáson, pedig most intézményi (párt vagy pártszövetség keretében induló) magyar vagy vegyes párti riválisa sem volt. A demokratikus középre húzó magyar szavazók (jórészt a Híd volt szavazói) nagy számban szavazhattak a PS-re, illetve más kisebb középpártra, előszeretettel karikázva azok magyar nemzetiségű esélyes jelöltjeit, főleg Ódor Lajost és Hamran Istvánt (2. a Demokraták listáján). A magyarok egy kisebb része nyilván leszavazott a szélsőséges pártokra, a legnagyobb csoport pedig a Szövetségre (3,88%), de az immár tartóssá váló alacsonyabb részvétel mellett ez messze nem volt elég az EP-be jutáshoz. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a szlovák pártokba való integrálódásnak vagy a szlovák pártok keretében induló magyar jelölteknek, illetve a kettő kombinációjának nincs alternatívája.

Gál Zsolt
A szerző politológus, közgazdász, a pozsonyi Comenius Egyetem politológia tanszékének oktatója