Esztergomban, a Pézsa Tibor Városi Sportcsarnokban az elmúlt hétvégén rendezték meg a Kick-boksz Szövetség Light-contact Országos Bajnokságának döntőjét. Tizenhat klub 46 versenyzője kvalifikálta magát a döntőre, sokan sérülés miatt maradtak távol.
Keresés
Kézbesítik az értesítőket
Mint ismeretes, a privatizációról szóló kezdeményezéssel kapcsolatban már korábban, nemrégiben pedig a kettős állampolgárság tárgyában is december 5-ére tűzte ki az ügydöntő népszavazást Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság elnöke.
Házilag könnyen elkészíthető energiaforrás
A Takarékossági Világnapon tartotta újabb napkollektor-építő tanfolyamát az Esztergomi Környezetkultúra Egyesület. Október 31-én a Bajor Ágost Művelődési Központban Szendrő Péter napkollektor-szakértő előadásában ismerhették meg az érdeklődők az alternatív energiaforrás építésének elméleti alapjait.
A cigányság foglalkoztatásáért
Október 29-én mutatták be az esztergomi Esélyek Házában a „Több generációs munkanélküliséggel küzdő családok társadalmi és munkaerőpiaci reintegrációja” című programot.
NAPTÁR
November 5
EGY GONDOLAT
„Nem az a nagyobb bűn, amit elkövettünk, hanem az a jó, amit tenni elmulasztottunk.”
Dobozy Imre
NÉVNAP
Imre
A germán eredetű név jelentése: királyi, hatalmas, híres. A szlovák Imrichek is ma ünnepelnek.
MAI ÉVFORDULÓINK
105 éve született Radó Sándor geográfus.
Károly herceg megorrolt
London. Károly brit trónörökös úgy döntött, hogy nem vesz részt egyik keresztfia, Edward van Custem fényes szombati esküvőjén. Ugyanis a két házasuló családja által készített ülésrend szerint a templomi ceremónián barátnője, Camilla Parker Bowles nem őmellette ülne – jelentette a brit sajtó.
Öt év múlva indulhat
London. A múlt év decemberében a Marson szerencsétlenül járt Beagle 2 szonda mögött álló brit kutatócsoport bejelentette: készül az újabb Mars-expedíció programja. A misszió megnevezése a folytatólagosságra utal: Beagle 2: az Evolúció.
Öregek és betegek az Öböl-országok élén
Kuvait. Zajid bin Szultan an-Nahajan sejknek, az Egyesült Arab Emírségek elnökének, Abu-Dzabi uralkodójának keddi halála – csaknem 90 éves – volt felhívja a figyelmet az Öböl térségében a kőolaj-jövedelem alapján működő monarchiák helyzetére.
Pályázat a dohányzás ellen
A Magyar Rákellenes Liga pályázatot hirdet a dohányzásmentes élet érdekében a fiatalok körében.
Diáktársaim, lazítsunk együtt!
A összefoglaló nagydolgozatok és vizsgák előtt érdemes jól kihasználni a rendelkezésre álló időt. Mielőtt a tankönyvekre vetnéd magad, hangolódj rá a munkára, egy kis lazítás, relaxáció ugyanis fokozza a tanulási munka hatékonyságát. A következőkben megismerkedhetsz egy gyors lazító technikával.