Kézbesítik az értesítőket

Mint ismeretes, a privatizációról szóló kezdeményezéssel kapcsolatban már korábban, nemrégiben pedig a kettős állampolgárság tárgyában is december 5-ére tűzte ki az ügydöntő népszavazást Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság elnöke.

Mint ismeretes, a privatizációról szóló kezdeményezéssel kapcsolatban már korábban, nemrégiben pedig a kettős állampolgárság tárgyában is december 5-ére tűzte ki az ügydöntő népszavazást Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság elnöke.

November 2-ától 6-áig (keddtől szombatig) kézbesítik a december 5-ei népszavazásokról szóló értesítőket és tájékoztatókat a szavazásra jogosult polgároknak. Az értesítők postázása mellett a szokásoknak és a jogszabályoknak megfelelően november 6-a és 13-a közt a polgármesteri hivatalokban kifüggesztik a választói névjegyzékeket is.

Azok a választópolgárok, akik november 6-áig nem kapják meg az értesítést, illetve a településük polgármesteri hivatalában kifüggesztett névjegyzékben nem tüntetik föl őket, a településen működő helyi választási irodához fordulhatnak. Ezek az irodák a települések polgármesteri hivatalaiban működnek.

Ugyancsak az irodához kell eljuttatni november 19-én délután négy óráig a népszavazást kezdeményező szervezeteknek, valamint a parlamenti képviselettel rendelkező pártoknak a szavazatszámláló bizottságokba delegált képviselőik jelentkezését.

Az esztergomi választók bizalommal fordulhatnak reggel nyolc és délután négy, illetve pénteken déli tizenkét óráig az esztergomi polgármesteri hivatal közigazgatási irodájához, vagy a helyi Választási Információs Szolgálat munkatársaihoz a 33/542-036, -067, -069 és -045 telefonszámokon. (KGY)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?