Nagymegyer. Kétmillió koronás beruházást fejeztek be a múlt héten a helyi termálfürdőben. Négyféle szauna és egy bioszolárium nyílik a termálpark nemrégiben felújított épületében.
Keresés
A BERENCSI PIMPIMPÁPA NÉPI EGYÜTTES
A tizennyolc tagból álló Pimpimpápa együttes neve a gyermekláncfű berencsi megnevezése. A helyi szlovák alapiskola tanulóiból álló csoport csaknem egy évtizedes működése során számos hazai és külföldi fellépésen bizonyított már.
„Nagy kincs ez az együttes a falu számára.
Hálaadás és vigasság
Hetény. Az egyházi és népi hagyományokat ötvözve, valamint a különböző korosztályok szórakozási igényeit is figyelembe véve tartották meg a hétvégén az újbor ünnepét a községben.
Kifelejtették a büdzséből
Dunaszerdahely. A napokban döntöttek a Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Szakközépiskola uszodájának rendkívüli finanszírozásáról Nagyszombat megye önkormányzatának hivatalában.
Dzurinda mise után a kocsmába is bement
Királyrév. A helyi római katolikus templom felújítása alkalmából tartott vasárnapi hálaadó istentiszteleten Mikuláš Dzurinda is jelen volt.
Közösségi iskola – közösségi segítséggel
Léva. Régióbeli települések polgármestereit, közszereplőket, vállalkozókat és számos szülőt hívott meg november 4-én az intézmény bemutatkozására Hajtman Béla, a helyi magyar egyházi gimnázium igazgatója. Mintegy 35-40 ember fogadta el a meghívást, jelenlétével bizonyítva: kíváncsi az iskola jelenére és jövőjére.
Sokan halogatják a cserét
Dunaszerdahely. A járásban nyilvántartott mintegy 54 ezer gépjármű tulajdonosainak több mint egyharmada még nem cserélte az uniós szabványnak megfelelőre az eddigi rendszámtáblát.
Fórum Érsekújvárott
Érsekújvár. A járási székhelyen élők attól tartanak, a város végleg elveszíti történelmi arculatát.
Deáki beruházókra vár
Deáki. A Vágsellyei járásban lévő faluban 7-8 hektáros ipari park létesítésére alkalmas terület vár beruházóra.
Az egykori egyházi, későbbi állami birtok területéről van szó, amely több mint egy évtizede kihasználatlanul áll.
A Hviezda FM után jöhet a Hey
Nyitra. Ismét a helyi önkormányzat javára döntött a járásbíróság, amikor a napokban arra kötelezte a Rádio Nitra Kft. tulajdonosait, hogy három napon belül rendezzék a várossal szembeni mintegy 12 millió koronás adósságukat.