Pozsony. Néhány órán belül rendőrkézre került az a férfi, aki hétfőn kirabolta a Tatra Bank egyik fővárosi fiókját. A 32 éves szenckirályfai Vladimír D. az elrabolt 600 ezer koronából 34 ezret számítógépre, 160 ezret autóra költött, sógorának pedig kifizette 95 ezer koronás tartozását.
Keresés
Készül a kezelések listája
Pozsony. „Ez csak a kezdet, a hat reformtörvény további módosítása is várható – reagált Eduard Kováč, a Szlovák Orvosi Kamara titkára arra, hogy a kormány három jogszabály módosítását már jóváhagyta. – A törvények alkalmazása több gyakorlati problémát is felvet majd a hatályba lépésük után.
Ma tartják a dohányzás elleni harc világnapját
Pozsony. Tilos a dohányzás a tömegközlekedési eszközök megállóiban, valamint négyméteres körzetben, a legtöbb helyen azonban nem veszik komolyan ezt a megkötést.
Jelentést készítenek szerdára a Slovnaft árairól
Pozsony. Ivan Mikloš pénzügyminiszternek a kormány jövő szerdai ülésén kellene tájékoztatnia kollégáit a több mint 350 százalékos nyereségnövekedést elkönyvelő Slovnaftnál folyó árellenőrzésről.
Kivédenék a „froncális támadást”
Mintegy ötszáz középiskolás és egyetemista vonult ki tegnap a főváros utcáira, hogy megemlékezzen a tizenöt évvel ezelőtti eseményekről, illetve hangot adjon elégedetlenségének.
A beszédprobléma orvosolható
Betegeknek tartják őket, pedig csak nehezebben tudják elmondani, amit akarnak, a társadalom emiatt gyakran türelmetlen a dadogókkal. A kívülállók hozzáállása súlyos önértékelési zavarokhoz vezethet, pedig az időben észlelt probléma gyerekkorban nagy százalékban, de még felnőtt korban is hatásosan javítható.
Jövőkép nélkül
A szakképző intézmények népszerűsége évről évre csökken. Az elmúlt egy évben a szakképzésben részt vevők száma 2001/2002-es évről 2002/2003-ra három százalékkal csökkent. Valószínűsíthető, hogy a csökkenés tovább gyűrűzik az elkövetkező években is.
Kendőzetlenül
Egy kelet-franciaországi kisváros gimnáziumából kizártak két diáklányt, mert nem voltak hajlandók eleget tenni annak a törvénynek, amely az állami iskolákban tiltja a feltűnő vallási jelképek viselését. A két muzulmán vallású lány makacsul hidzsábban (fejkendőben) jelent meg az órákon.
A jegyzetellátók olcsóbbak
Fénymásolva terjesztett felsőoktatási jegyzetek miatt indított nyomozást a rendőrség Szegeden. Az elmúlt napokban több szerző és kiadó is feljelentést tett az ügyben, a csongrádi megyeszékhely rendőrségén.
Világnyelvek vonzásában
Debrecenben tanácskoztak a környező országokban magyar nyelven is oktató egyetemek és főiskolák szakemberei. Négy régió tíz felsőoktatási intézményéből érkeztek a konferenciára.