Debrecenben tanácskoztak a környező országokban magyar nyelven is oktató egyetemek és főiskolák szakemberei. Négy régió tíz felsőoktatási intézményéből érkeztek a konferenciára.
Világnyelvek vonzásában
Debrecenben tanácskoztak a környező országokban magyar nyelven is oktató egyetemek és főiskolák szakemberei. Négy régió tíz felsőoktatási intézményéből érkeztek a konferenciára. Ma már magyar felsőoktatási intézménynek nemcsak a száz százalékig magyar nyelven oktató egyetemeket és főiskolákat tekintjük – hangzott el a konferencián, hiszen a határon túli egyetemek, főiskolák célja, hogy a Magyarországon végzett hallgatók az ottani országokban maradjanak és találjanak munkát. Ehhez pedig mindenképpen szükséges, hogy a diplomás fiatal értelmiségi mind a magyart, mind a szomszédos ország anyanyelvét magas szinten beszélje. A diákok részéről is megegyezik az igény az imént említett elvárással, azzal a kiegészítéssel, hogy a fiatalok még egy világnyelvet is szeretnének elsajátítani. (mr)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2017. 05.18.
A határsértés erotikájától a frazémákig
2016. 12.08.
Marad a káosz a párkányi iskola utcában
2009. 03.19.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.