A beszédprobléma orvosolható

Betegeknek tartják őket, pedig csak nehezebben tudják elmondani, amit akarnak, a társadalom emiatt gyakran türelmetlen a dadogókkal. A kívülállók hozzáállása súlyos önértékelési zavarokhoz vezethet, pedig az időben észlelt probléma gyerekkorban nagy százalékban, de még felnőtt korban is hatásosan javítható.

ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLĺTÁS

Tom Cruise, Bruce Willis, Marylin Monroe. Világhírű sztárok, akiket szinte mindenki ismer, azt azonban már jóval kevesebben tudják róluk, hogy valaha mindannyian dadogtak. Ékes bizonyítékai annak, hogy az időben észrevett és megfelelően kezelt beszédprobléma orvosolható, s nemhogy egy életet, de egy fényes karriert sem kell derékba törjön, ha a beszéd eleinte nem megy zökkenőmentesen.

A dadogó gyerekek

Pedig az akadozva megszólalók legtöbbször súlyos önértékelési zavarokkal küzdenek, fogyatékosságuk miatt számos kudarc éri őket, aminek szinte természetes velejárója a rendkívül alacsony önbizalom. A dadogó gyerekek többsége alig mer megszólalni, s bár a tinédzserkor eléréséig sokan megszabadulnak e hibától, akik nem, (márpedig a dadogók egynegyede közéjük tartozik) azok komoly hátránnyal lépnek a felnőtt életbe. Szélsőséges esetben egyesek annyira tragikusnak érzik helyzetüket, hogy kerülik a társasági életet, s szinte ki sem mernek lépni lakásukból. Vannak, akik csak írásban érintkeznek környezetükkel, sokan depressziósok lesznek közülük – noha állapotuk javítható, nemcsak gyermek-, hanem felnőttkorban is.

Az önértékelési zavarok kialakulásának egyik bűnöse a társadalom, amely a tapasztalat szerint rendkívül intoleráns a dadogókkal szemben: felmérések tanúsága szerint az emberek kilencven százaléka nem választana magának akadozva beszélő házastársat, de jó részük még kollégái, barátai között sem szeretne tudni dadogót. Sokszor a tanárok sem tudnak bánni a problémával, nincs türelmük kivárni a dadogós tanítvány feleltét, de ha van is, a társak gonoszkodását nem tudják meggátolni. Az ok: a kommunikáció szaggatottsága miatt a nem folyamatosan beszélőket butának és zárkózottnak tartja a társadalom – legalábbis az a része, amely nem lép velük kapcsolatba.

Türelmetlenek vagyunk

Akinek van az ismeretségi körében olyan, aki ezzel a problémával küzd, az tudja, hogy ezek a sztereotípiák nem igazak, a folyamatos beszéd képességét leszámítva ők sem kevesebbek másoknál, sőt, van közöttük számos kiemelkedően okos, tehetséges ember is. Egy felmérés szerint a dadogók átlagos IQ-ja magasabb, mint a nem dadogóké, csak környezetük ritkán várja meg, hogy mit is akarnak mondani. A népesség egy százalékát érintő kommunikációs zavarnak több oka van, bár kialakulásának pontos indokát egyelőre nem ismeri teljes biztossággal az orvostudomány. Az mindenesetre biztosnak tűnik, hogy a stressz inkább következménye, mint előidézője ennek az élethelyzetnek.

Az akadozó beszéd oka lehet önértékelési zavar, de a nem megfelelően kezelt agresszió is gátat szab a folyamatos beszédnek. Kialakulásában nagy valószínűséggel szerepet játszik az öröklődés is, közeli családtagoknál megfigyelések szerint gyakoribb az előfordulása. Ha van, volt a családban dadogó, vagy esetleg más görcsös megbetegedésben (epilepszia, migrén, stb.) szenvedő, akkor nagyobb az esély a dadogásra, de állhat a háttérben szervi ok, vagy valamilyen apró agyi elváltozás is. Ehhez járulnak hozzá a lelki tényezők: sok gyermeknél például a szeparációs trauma (rosszul, nehezen megélt elszakadás), esetleg családi okok hozzák elő a dadogást, amely fiúknál egyébként háromszor olyan gyakran fordul elő, mint kislányoknál. A beszédhiba legtöbbször korán, már a beszéd megindulásakor jelentkezik, néha egyik napról a másikra.

Gyakori téveszmék

Sajnos elég gyakori, hogy ha dadogást észlelnek a szülők, csak legyintenek, mondván, nem kell vele törődni, majd kinövi, holott ez tévedés. A dadogás gyakran évekre is eltűnhet, de a tapasztalat szerint – stressz-helyzetben, fáradtság, ijedtség, nagy öröm vagy bánat esetén – szinte mindig visszatér. A gyermekkorban megkezdett terápia az esetek több mint a felében eredményes, ezért fontos már a hiba felfedezésekor elkezdeni a kezelést. A beszédzavar észlelésekor a szülőknek érdemes felkeresnie egy logopédust, aki a beszédtechnika javításán túl lelki terápiát is végez, felkészíti a gyermeket és szüleit is a probléma kezelésére.

A legrosszabb, amit a szülő, illetve környezete tehet a dadogóval, hogy leinti, vagy befejezi helyette a megkezdett szót, mondatot. Ha a beszélő azt tapasztalja, hogy a körülötte élőknek nincs türelme kivárni, mire kimond valamit, egy idő után meg sem fog próbálni kommunikálni, hiszen minden megnyilvánuláshoz, köszönéshez, egy bolti kéréshez kudarc, rossz érzés kapcsolódik. A későbbiekben inkább kerüli ezeket a helyzeteket és csöndben marad, hosszú távon zárkózottá, befelé fordulóvá válik.

A dadogók társadalmi elfogadása hozzásegíti őket saját maguk elfogadásához, ezért akár a családban, akár környezetünkben van akadozó beszédű ismerős, érdemes megszívlelnünk az alábbi tanácsokat.

u Kerüljük az olyan megjegyzéseket, mint: „Beszélj lassabban”, „Ne idegeskedj” stb., ezek a beszédszituációt sokkal feszültebbé és kellemetlenné teszik.

u Ne segítsünk neki azzal, hogy kiegészítjük a mondataikat.

u Beszéd közben tartsuk fent a szemkontaktust, ne érezzük magunkat kellemetlenül, ne tréfáljunk, vagy nevessünk a helyzeten.

u Próbáljuk meg éreztetni az illetővel, hogy az az érdekes, amit mond és nem az, ahogy mondja.

u Ha a dadogó személy abbahagyja az akadozást vagy folyékonyan beszél, ne rohanjuk le olyan frázisokat, mint: „Most jól beszéltél”, „Gratulálok, most sokkal jobban beszéltél”. Ettől ugyanúgy kellemetlenül érezheti magát.

u Próbáljunk meg minden pillanatban ugyanúgy viselkedni vele, mint bármely más emberrel. Ezt a legnagyobb segítség, amit nyújthatunk neki. (he, i)