Léva. Mint az köztudott, az őszi idényben válsághelyzetbe került a lévai futballklub. A III. liga nyugat-szlovákiai csoportjának utolsó előtti helyezettjénél már huzamosabb ideje nem működik a klubvezetés. Aki tehette, még idejében lelécelt. A Slovan ellen egyébként csődeljárás indult.
Keresés
Ferguson ezredik meccse
A labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének mai játéknapján (valamennyi mérkőzés 20.45-kor kezdődik) a Real Madrid– Bayer Leverkusen találkozó ígéri a legnagyobb csatát, amelyen a hazaiak számára csak a három pont jelentene megfelelő eredményt.
FELHĺVÁS
Fotópályázat
A káprázatos ősz a témája annak a fotópályázatnak, amelyet a Pozsonyi Kerületi Önkormányzat Hivatala hirdetett meg.
AJÁNLÓ
November 23. (kedd)
Zselíz – 17.00: beszélgetéssel egybekötött előadást tart Chrudinák Alajos, a neves külpolitikai újságíró a művelődési otthon nagytermében a Csemadok helyi alapszervezete és a művelődési otthon szervezésében. (fm)
November 24. (szerda)
Somorja – 19.00: II.
Rendőrkézen a bérgyilkosság gyanúsítottjai
Nyitra. Hét éven át tartó bujdosás után sikerült őrizetbe vennie a rendőrségnek azt a négy férfit, akiket egy 35 éves párkányi lakos meggyilkolásával gyanúsítanak. Az 1997 novemberében különös kegyetlenséggel elkövetett emberölést egy 35 éves érsekújvári férfi megrendelésére hajtották végre.
Pavol Watzka ártatlan?
Szántó. A Legfelsőbb Bíróság újratárgyalásra a Lévai Járásbíróságnak adta vissza a lévai járásbeli település volt polgármesterének ügyét. Pavol Watzkát 2002 októberében hatásköri visszaélés miatt három év szabadságvesztésre ítélték.
Kaufland Vágsellyén
Vágsellye. A főbejáratnál népviseletbe öltözött lányok fánkkal kínálták az érkezőket, a bevásárlókocsival befelé igyekvőket pedig az egyik alkalmazott egy szál vörös rózsával és egy üveg pezsgővel ajándékozta meg.
A pedagógus szakmai igényessége
Érsekújvár. A Czuczor Gergely Magyar Tannyelvű Alapiskolában e héten tizenegyedik alkalommal rendezik meg az őszi szakmai napokat. Az első előadást tegnap Seifert Julianna, az intézmény pedagógusa vezette.
Kezdeményező régiók
Komárom. Tegnap tartotta alakuló ülését a Magyar– Szlovák Határon Átívelő Önkormányzati Együttműködést Szolgáló Vegyes Bizottság.
RENDŐRSÉGI NAPLÓ
Tűz ütött ki a gabonaszárítóban
Bernátfalva (Valaliky). Tűz ütött ki hétfőre virradó éjszaka a Kassa-vidéki járásban található Agro Valaliky cég gabonaszárítójában. A tűzoltók nem sokkal a bejelentés után oltani kezdték a tüzet, így megközelítőleg kétmillió korona értékben megmentették a gabonát.