Ferguson ezredik meccse

A labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének mai játéknapján (valamennyi mérkőzés 20.45-kor kezdődik) a Real Madrid– Bayer Leverkusen találkozó ígéri a legnagyobb csatát, amelyen a hazaiak számára csak a három pont jelentene megfelelő eredményt.

Beckham (balról) és Ponte csatája a szeptemberi Leverkusen–Real Madrid találkozón, amelyen meglepő 3:0-ás hazai siker születettReuters-felvételJelenleg ugyanis – s ez jókora meglepetés – a Dinamo Kijev és a német gárda is megelőzi, igaz csak jobb gólkülönbséggel a spanyol sztárcsapatot. „A Barcelona simán és megérdemelten győzött le minket szombaton, de most rajtunk a sor. Győznünk kell, s akkor nem lesznek kellemetlen kérdések” – mondta David Beckham, a Real Madrid középpályása. A katalánoktól elszenvedett 3:0-ás kudarc nem jelentheti azt, hogy a madridiak kezdenek majd lélektani hátránnyal, mert a Bayer sem dicsekedhet a legutóbbi bajnoki eredményével, ugyanis szintén 3:0-ás vereséget szenvedett hazai pályán a Ferencváros elleni csütörtöki UEFA Kupa-találkozóra készülő Schalke 04-től.

„Most esélyt kaptunk a javításra, ki kell használnunk, hogy senki sem bízik bennünk. Mi éppen ilyenkor vagyunk a legjobbak” – reménykedett Klaus Augenthaler, a németek vezetőedzője.

Ma este újabb mérföldkőhöz érkezik Sir Alex Ferguson, az Olympique Lyon elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen ugyanis 1000. alkalommal ül a Manchester United kispadjára. A skót sikeredző 1986. november 6-án kötött szerződést a klubbal, s két nappal később már be is mutatkozott. Az 1941. december 31-én született szakember szerint az eltökéltség, az állhatatosság és a lemondás fontos ahhoz, hogy valakiből jó edző legyen. „Ezen tulajdonságok nélkül nincs esélyed” – jegyezte meg Ferguson. „Nálunk szerencsére a klub sikertörténete és a remek szurkolótábor is megkönnyíti a munkát, hiszen különleges motivációt jelentenek, kijelölik a célokat. Nem egy amatőr, skót kiscsapatnál dolgozom, hanem egy fantasztikus rajongótáborral rendelkező, multinacionális és világhírű együttesnél.” Az MU a már biztos nyolcaddöntős Olympique Lyont fogadja, s győzelem esetén a legjobb 16 közé jut. (m, ú)

A mai műsor

A-CSOPORT: Monaco–Liverpool, Olymp. Pireusz–La Coruna.

1. Liverpool 4 2 1 1 3:1 7

2. Olympiakosz 4 2 1 1 3:2 7

3. Monaco 4 2 0 2 4:4 6

4. La Coruna 4 0 2 2 0:3 2

B-CSOPORT: Real Madrid–Leverkusen, Dinamo Kijev–AS Roma.

1. D. Kijev 4 2 1 1 9:5 7

2. Leverkusen 4 2 1 1 9:6 7

3. Real 4 2 1 1 7:7 7

4. Roma 4 0 1 3 4:11 1

C-CSOPORT: Juventus–Ajax, Bayern–Maccabi Tel Aviv.

1. Juventus 4 4 0 0 4:0 12

2. Bayern 4 2 0 2 5:2 6

3. Ajax 4 1 0 3 4:7 3

4. Maccabi 4 1 0 3 2:6 3

D-CSOPORT: Sparta Praha–Fenerbahce, Manchester Utd.–Lyon.

1. Lyon 4 3 1 0 11:6 10

2. Manchester U. 4 2 2 0 12:5 8

3. Fenerbahce 4 1 0 3 6:13 3

4. Sparta 4 0 1 3 2:7 1

Van Nistelrooy az élen

A BL góllövőlistája – 7 gólos: van Nistelrooy (Manchester United);

5 gólos: Klasnic (Werder Bremen);

4 gólos: Adriano (Internazionale), Makaay (Bayern München). (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?