Érdeklődők már vannak

Léva. Mint az köztudott, az őszi idényben válsághelyzetbe került a lévai futballklub. A III. liga nyugat-szlovákiai csoportjának utolsó előtti helyezettjénél már huzamosabb ideje nem működik a klubvezetés. Aki tehette, még idejében lelécelt. A Slovan ellen egyébként csődeljárás indult.

Léva. Mint az köztudott, az őszi idényben válsághelyzetbe került a lévai futballklub. A III. liga nyugat-szlovákiai csoportjának utolsó előtti helyezettjénél már huzamosabb ideje nem működik a klubvezetés. Aki tehette, még idejében lelécelt. A Slovan ellen egyébként csődeljárás indult. A színfalak mögött azonban zajlik az élet.

Úgy hírlik, két csoport is azt tervezi: bizonyos feltételek mellett, átvenné a történések irányítását. Az egyik csoport képviselői nem is olyan régen részesei voltak a helyi futballklub sikereinek. A másik érdeklődő viszont újoncként lépne színre a lévaiaknál. A beavatottak azt rebesgetik, az első helyen említett csoportosulás élén Vladimír Kuťka áll, aki sportvezetőként gazdag tapasztalatokkal rendelkezik. Rajta kívül felmerült még Jozef Kvasník neve is, aki jelenleg a nyáron egyesült zselízi és fegyverneki IV. ligás klubnál menedzserként közreműködik.

„Remélem, a közeljövőben jóra fordulnak a dolgok. Lesz új vezérkar, pénz a működéshez. Nekünk, edzőknek és játékosoknak mindegy lehet, ki lesz a befutó. A lényeg, hogy teljesítse az elvárásokat, az ígéretekből valóság legyen. Nálunk jelen pillanatban patthelyzet alakult ki. Nincs olyan személy, aki aláírásával szentesíthetné a leigazolásokat, kifizetné az elmaradt járandóságot” – illusztrálta a klubban uralkodó tanácstalanságot Jozef Pavlík, aki az idény közben, Jozef Tariška vezetőedző távozása után vette kezébe a csapat irányítását. (ru)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?