Pavol Watzka ártatlan?

Szántó. A Legfelsőbb Bíróság újratárgyalásra a Lévai Járásbíróságnak adta vissza a lévai járásbeli település volt polgármesterének ügyét. Pavol Watzkát 2002 októberében hatásköri visszaélés miatt három év szabadságvesztésre ítélték.

Szántó. A Legfelsőbb Bíróság újratárgyalásra a Lévai Járásbíróságnak adta vissza a lévai járásbeli település volt polgármesterének ügyét. Pavol Watzkát 2002 októberében hatásköri visszaélés miatt három év szabadságvesztésre ítélték.

Watzka, aki négyszáz napot töltött le a büntetéséből, már néhány napja szabadlábon van, de az erről szóló hivatalos végzést még nem kapta kézhez. Éppen ezért azt sem tudja, milyen ügyben fogják újrakezdeni a vizsgálatot.

„A községi vagyon hűtlen kezelésének vádja alól már a kerületi bíróság is felmentett, és most a Legfelsőbb Bíróság azzal rendelte el a szabadon bocsátásomat, hogy kötelező érvénnyel semmissé nyilvánította a hatásköri visszaélésre vonatkozó ítéletet” – mondta Szántó korábbi első embere. Máig kitart azon állítása mellett, hogy ártatlanul került börtönbe. „Nem is élhettem vissza a hatásköreimmel, mert a község kezelésébe tartozó termálfürdő ügyében a fürdő statutáris képviselőjeként, nem pedig polgármesterként intézkedtem. Azzal kapcsolatban, hogy állítólag 400 ezer korona jogtalanul felvett bért kell visszafizetnie, még nem született döntés, ezért Watzka erről nem is kíván nyilatkozni.

Watzka az 1994-es választások óta volt Szántó község polgármestere, a KDH–DS–SDĽ– DÚ koalíció támogatta.

A községi képviselő-testület jóváhagyásával 1997-ben 2,7 millió korona hitelt vett fel a termálfürdő felújítására és új próbafúrásokra. E célra a kormány tartalékalapjából is kapott 1,5 millió korona támogatást. A munkálatok ugyan elkezdődtek, de közben egyre nőtt a szántói önkormányzat adóssága: 1998-ban már összesen 3,5 millió koronával tartozott az Általános Egészségbiztosítónak, a próbafúrásokat végző zsolnai Ingeo cégnek, valamint a Szociális Biztosítónak. A képviselő-testület HZDS-es tagjai mindezért a kereszténydemokrata Watzkát okolták.

A polgármester az 1998-as választásokat is megnyerte, ám 1999 októberében a képviselők leváltották a falu vagyonával való rossz gazdálkodás miatt, és feljelentést tettek ellene. A Nyitrai Kerületi Bíróság 2002 novemberében ítélte három év szabadságvesztésre, és a főügyészség indítványozására most ezt a határozatot semmisítette meg a Legfelsőbb Bíróság.

Szántó időközben kénytelen volt mélyen áron alul elárverezni a termálfürdőt és az orvosi rendelő épületét. A jelenlegi polgármestertől, Milan Kyseľtől megtudtuk: év végéig remélhetőleg valamennyi adósságukat rendezni tudják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?