December 2. (csütörtök)
Dunaszerdahely – 18.00: Bordás Sándor, Hunčík Péter, Mikulás Domonkos és Strédl Terézia Együttlét – Egy interetnikus tréning tapasztalatai című könyvének bemutatója a Vámbéry Irodalmi Kávéházban. (jom)
December 3. (péntek)
Nagymegyer – 19.
Keresés
AJÁNLÓ
Építenek-e Nyitrán Auparkot?
Nyitra. Kilencvenhárommillió koronáért adnák el a városatyák az Orbis művelődési központ épületét az Auparknak, de éppen a magas ár miatt nem biztos, hogy az üzlet megvalósul.
A pozsonyi befektető társaság még a nyáron felajánlotta, hogy megveszi a Rádio Nitra Kft.
Átkelők, híd és komp
Esztergom. A párkány– esztergomi térség határátkelőhelyeinek bővítését kezdeményezik az Ister– Granum Eurorégióban (IG) lévő települések polgármesterei. A Budapest–Vác–Párkány vasútvonalon kedvezményes tarifarendszer bevezetését szorgalmazzák.
RENDŐRSÉGI NAPLÓ
Agyonlőtte a nyílt utcán
Kassa. Gyilkosság áldozata lett kedden kora este a 30 éves helyi Zdenek L.
Ünnepi díszben a főutca
Királyhelmec. Néhány napja már Bodrogköz központjában is fölkerültek a város utcáin a karácsonyi díszítések. Nagy Dezső polgármester elmondta, az ünnepi kivilágítás nem jár nagyobb kiadásokkal, a díszek már évek óta a város tulajdonában vannak.
Maratoni karácsonyváró program Kassán
Kassa. A Kosjói Havasokból származó húszméteres fenyőfát kedden állították fel a kassai Fő utcán, a Télapó pedig vasárnap 17 órakor bukkan fel a fa alatt felállított színpadon, hogy teljesítse a legkisebbek kívánságait. A színpadon karácsonyig minden délután gazdag program várja az érdeklődőket.
VII. karácsonyi vásár
Rozsnyó. Szombaton kezdődött és december 20-ig tart a hagyományos, vásárral is egybekötött karácsonyi kiállítás a Rozsnyói Bányászati Múzeum főtéri Galériájában. Közel hetven kézműves és sokféle termék várja a látogatókat.
A megye kiválóságai
Kassa.
Elkelt a rimaszombati piac
Rimaszombat. Dunaszerdahelyi illetőségű vállalkozónak adta el Rimaszombat városa a piaccsarnokot. Az ötezer négyzetméteres területért máris ötmilliót számlázhat a város, a cég pedig állítólag a jövő év szeptemberéig szeretne egy teljesen új piaccsarnokot felépíteni a mostani helyén.