Szombaton reggel 7 órakor kezdődik a Hétről hétre: foglalkozunk az Autóbuszközlekedési Vállalatok Szövetsége által jelzett gondokkal, amelyek a járatok csökkentése mellett 3 ezer alkalmazott munkáját is bizonytalanná tették; a földművelésügyi miniszter arról beszél, hogy az Agrárkifizető Ügynökség m
Keresés
A színvonal és a téma a döntő
Ötéves a Fórum Társadalomtudományi Szemle, amelynek megjelenése egy fél évszázados hiányt pótolt: addig ugyanis nem volt társadalomtudományi folyóirata a szlovákiai magyarságnak. A főszerkesztővel, Öllős Lászlóval beszélgettünk.
Példásan szigorú ítélet
Stockholm. Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte tegnap a svéd legfelsőbb bíróság Anna Lindh külügyminiszter gyilkosát. A skandináv ország legfelsőbb bírósága ezzel felülbírálta a stockholmi fellebbviteli bíróság júliusi ítéletét, amellyel elmegyógyintézetbe utalta a gyilkost, a szerb származású Mijailo Mijailovicot.
Gyanakszik az ügynökség
New York. Titkos atomkísérletek gyanúja miatt két iráni katonai objektumot szeretnének átvizsgálni a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) fegyverzetellenőrei – írta tegnap a New York Times.
Bin Laden volt az ihlető
Jakarta. Oszama bin Laden terroristavezér sugallatára történt a jakartai Marriott hotel elleni tavalyi, tizenkét halálos áldozatot követelő merénylet – állította tegnap tanúvallomásában, az üggyel összefüggő perben már elítélt muszlim szélsőséges.
Több katonát küldenek Irakba
Washington. Ideiglenesen 150 ezer főre bővíti – a jelenlegi 138 ezerről – Irakban állomásozó csapatai létszámát az USA. A csapatbővítést az iraki választások biztonságával indokolták. Rövidesen Irakba érkezik egy 1500 fős elitalakulat a 82. ejtőernyős hadosztály katonái közül.
Nem hisznek a belügyminiszternek
Belgrád. Nem hiszik el a tegnapi belgrádi lapok Dragan Jovics belügyminiszter szerda késő esti bejelentését arról, hogy Borisz Tadics ellen kedden késő este nem merényletet akartak elkövetni, hanem baleset történt.
Taroltak a skandinávok
Prága. Egy finn és egy svéd tudós által vezetett két nemzetközi kutatócsoport kapta az idén a Descartes-díjat, amellyel az Európai Bizottság jutalmazza immár öt éve a sikeres tudományos kutatómunkát. A díjat, amellyel egymillió euró is jár, az idén első ízben adták át tegnap az EU egyik új tagállamában, Csehországban.
Boszniában az Eufor
Szarajevó. Az EU tegnap hivatalosan is átvette a NATO Boszniában ellátott békefenntartói feladatát. A szarajevói ceremónián jelen volt Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője és Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár.
Izraeli kormányválság
Jeruzsálem. Ellentétek törtek ki az Ariel Saron miniszterelnök vezette nagyobbik kormánypárt és utolsó fontosabb koalíciós szövetségese, a Sinui párt között. A kisebbik párt ezért nem szavazta meg a költségvetést. Saron a Likud vezetőjeként most nagykoalícióra törekszik a baloldali Munkapárttal.